Ezüst Remete III.

Ezüst Remete III.

Párba állított ellentétek határozzák meg a vágyaidat, és ezek a vágyak börtönbe zárnak.

Aeron fejében már minden megfordult, egy túlbuzgó fiatalon áttérített munkás megkezdte a kóválygó útját, ugyan is azok még egy darabig nem találják a helyüket.  Benézett a nő ablakán, amitől a nő pedig megijedt, valójában nem valami szép látvány, sötétzölden világító szemgödrök és furcsa halott sápadt bőr.  Egyből kijózanodott a hang nyomán, hiszen a zongorázás közben valamelyest elkezdett jótékonyan zsibbadni az agya. 

Anett, az ágyán ült miután átöltözött egy kényelmes hálóköntösbe vékony vállpántja különös érzést keltett benne, ilyennel sem találkozott még, viszont ami a régiekben hasonlított, az a bokáig érő hosszú szoknya rész. Haját fésülgette és hallgatta amint a Gróf játszik a zongorán, még ide is elhallatszott a férfi gyönyörű játéka.  Idővel eldőlt az ágyán és félálomba szenderedve figyelte a további játékot.

Oldalra fordult és szemlátomást szembe nézett egy hatalmas zöld szemű pókkal a teste akkora volt, mint a feje.  Hosszú csápjaival csattogott szőrös lábaival pedig a nő feje felé nyújtózkodott.

Hatalmas sikítás hagyta el a száját, s felpattant a fekvésből is az ajtóig hátrált, ott holtra váltan figyelte a felé közeledő pókot, ha jobbra, ha balra lépett a pók követte a mozdulatot.  Úgy érezte menten elveszti az eszméletét, ha nem igyekszik kitartani.

Egy váratlan pillanatban vágódott ki a szoba ajtaja még szerencse, hogy Anett az ellenkező oldalán áll hiszen, most erőteljesen bele lenne építve a vár alapjaiba. A visszapattanó ajtót Aeron karja állította meg, a férfi hamar felmérte a terepet. S rögvest elborult arccal pillantott a szoba közepén őgyelgő pókra.  Az állat határozottan Anettet vette célba, a férfival nem is törődött, elrugaszkodott s a levegőben rögvest meg is dermedt Aeron akarata tartotta vissza attól, hogy a mérgét belefecskendezze a nőbe. 

- Menjen arrébb! – adta ki az utasítást a nőnek, aki halk nyögéssel válaszolt s nyomban el is terült a földön. – Nők! – morogta az orra alatt a Gróf, nem hogy harcolnának, az életükért a férfiakra bízzák a piszkos munkát.

- Eyes, szólj nekik, hogy itt van az egyik Térítőjük! – amint ezt kimondta az állat vad vergődésbe kezdett a mentális satuban, egy fonál csomag repült Aeron felé, amely azon nyomban porrá égett.  Szabad kezével az orrnyergét masszírozta, miközben féloldalasan lehajolt a nőért.  Magához vonta, eközben pedig egy pajzs kezdett formálódni körülöttük kisebb kupola, amelyen nem tudott áthatolni a pók. Szörnyű következményei lennének annak, ha ez megtörténne. 

Énekszó hallatszott kintről majd egyre közelebbről, a pók erre hipnotikusan megállt és elkezdett ringatózni a hangra, potroha jobbra-balra járt, elindult az ablak felé, Aeron felegyenesedett ám a pajzs még most sem tűnt el körülöttük,ki nyúlt egy kéz a sötétségből és megragadta a pók testét.

- S még nekem lett megtiltva, hogy idegeneket engedjek be a birtokomra, a sajátomra… Hatvan év távlatában ezt igazán meg tudom érteni, de, hogy Ti! Akik hajlandóak voltatok idehozatni nem vigyáztok rá eléggé!  - megvetően horkantott a sötétség felé, Eyes ekkor lépett be az ajtón, félig mosolyogva félig gondterhelt ábrázattal. – Te csak ne vigyorogj! – dühösen csörtetett ki a szobából, karjaiban a lánnyal. Gondolattal nyitotta ki a saját szobáinak egyikét, igen, időnként másképp berendezett szobára vágyik, öt év után unalmas az, ami azelőtt megszokott volt… Most egy hatalmas ablakos hálóban voltak, a padlót kelmék borították és párnák, az egész olyan meghitt volt a szobát kellemesen elárasztotta a fenyőillat, amely a férfira oly jellemző. Aeron lerúgta a csizmáját miközben a karjában tartotta a nőt, mezítláb vágott át a párnák sokaságán, hogy aztán lefektethesse Anettet a méretes ágyba, amelyben akár öten is elfértek volna keresztben és hosszában.  A nő fölött állva pillantott le rá, a ruha, amelyet a Magasak készítettek ki neki alvásra szinte hívogatta Aeron tekintetét. Figyelte, ahogy a gyönyörű hullámos méz barna haj elterül a párnán, a nő pisze orra, csókra hívó résnyire nyílt meggyszín ajkai, alabástrom fehér bőre. Igen, most nézte csak meg közelebbről, úgy igazán. Egyik kezét a nő nyaka felé helyezte képzeletben pedig a tenyerét a nő testén pihentette, úgy simított végig a láthatatlanban érezve Anett testének melegét és a domborulatokat. Olyan törékeny és csak az övé lehetne ebben a pillanatban akár, lejjebb ereszkedett a keze a nő csípőjén s gyengéden megsimította a ruha anyagát.  A hold ezüstösen festette be a párost, amikor a nő pillái megrebbentek és egy sóhaj kíséretében kinyitotta a szemét. Aeron keze lesiklott a selyem takaróhoz s egy mozdulattal húzta fel a nőre az anyagot a tekintetét is inkább a kezeinek mozdulatára irányította.

Anett figyelte, ahogy a férfi csöndben betakarja érezte, hogy nem sugárzik belőle az a távolságtartás, mint napközben talán az imént történtek miatt.   

- Megölte? – röppent a nő halk hangja a szoba csendjébe a férfi helyeslően bólintott. – Helyes, mert félek tőlük… - halkan megköszörülte a torkát Anett s így szól. – Szomjas vagyok.  – tekintete találkozott az ezüstszürke szempárral egy pillanatig tartotta csak fogva a férfi tekintete, de neki mégis hevesebben kezdett verni a szíve, az ágy melletti éjjeli szekrényhez fordult s töltött a nőnek egy pohár vizet.

- Akkor, magára hagyom. A szemközti szobában leszek, ha szüksége volna valamire. – felelte a férfi, s elindult az ajtó felé. 

- Ne! Kérem! – a nagy sietségben, hogy a férfi keze után nyúljon magára öntött néhány lötty vizet Anett.  Tekintete a férfi eleinte közömbösen siklott Anettre majd átrebbent az ablakra.

- Itt biztonságban van. Ez az én szobám, ide nem jöhet be semmi és senki. – felelte a férfi halkan, érezte a csuklóját kétségbe esetten szorító apró tenyeret. 

- Éhn… engem bezártak egy mérges pókokkal teli verembe… - Aeron állkapcsa megkeményedett a nő szavai nyomán, miféle szülők lehetnek azok, akik ilyet tesznek egy gyermekkel?! Düh lobbant a tekintetében, ám ahogy a könyörgő arcra pillantott megesett a lányon a szíve. Másrészt túl őszintének tűnt Anett, a múltjával kapcsolatban, valahogy nem nézte ki belőle a hazugságot az iménti események tükrében meg egyáltalán nem várt hazugságot.

- Rendben, égve hagyok néhány gyertyát és itt leszek… - bökött az ágy végébe a férfi, Anett hálásan pillantott a Grófra feljebb húzta magán a selyem takarót és elhelyezkedett az ágy közepén. Most látta csak , hogy a férfin eléggé szabadosan áll az ing, biztos megzavarta a lefekvésben és a ing ujjai is fel vannak tűrve sosem látta még így a férfit, ennyire nyitottnak.  Egy intésére meggyúltak a nő melletti gyertyák, Anett sikkantva pillantott a férfire. 

- Maga, maga! Vámpír! – Aeron egy megvető horkantást hallatva ellépett az ágy mellől elindult a dohányzó asztala felé, a kezébe fogta az egyik könyvét letelepedett a hatalmas ágy végébe. De előtte még elrendezte a helyét, néhány párnát felhalmozott a háta mögé majd egy csettintésére hideg fényt gyúlt a feje mellett a következőre pedig elhúzódtak az ablak előtt a függönyök teljes sötétséggel borítva a szobát. Csak a lány ágya melletti gyertyák égtek s a férfi fejétől nem messze a saját kis fénye, ameddig a tudatánál van addig ad fényt az is.

-  Ha az volnék már rég visszaéltem volna a helyzetemmel és meg se tudná kérdezni, halottan feküdne valamelyik sarokban. Másrészt, látott-e már ilyen napbarnított vámpírt, mint Én?! – kérdezte a férfi s úgy tűnt nincs több közölni valója, Anett egyértelműen meghallotta a könyvlapok sercegését bár a probléma, miszerint a férfi tud varázsolni, nem hagyta nyugodni.

- Akkor, varázsló? – kérdezte a lány. A férfi tanácstalanul pillantott fel a plafonon függő egyik anyag darabra.

- Olyasmi.  – válaszolta.

-  Döbbenetes, hogy meg vagy átkozva és mégis mennyire keveset tudsz a világodról. – sóhajtott a férfi. – Aludjon! – szólt fáradtan a férfi, hosszú volt ez a nap és fenekestül felforgatták a megszokott rutinnal telő napjait. 

- Aludjon jól Gróf! – suttogta Anett, a Gróf csak egy morgással válaszolt, s neki kezdett végre az olvasmánynak, ám mégsem jutott tovább az első betűn. Füleivel figyelte, ahogyan a nő forgolódik az ágyban, végül megtalálja a helyét és egyre egyenletesebbre vált a légzése.  Kis idő múlva a férfi is álomra hajtotta a fejét, ledőlt az egyik párna halomra és elszundított. Azt a pillanatot választotta Anett, hogy felkeljen és egy takaróval a kezében odamenjen a Gróf mellé, a férfi háta mögé telepedett le maga sem tudta megmondani, hogy miért, de így érezte magát a legnagyobb biztonságban. A saját házukban mindig a pincében aludt patkányok és pókok szolgáltak lakótársként, a mai este fényében pedig zaklatott és háborgó lelke az egyetlen férfi mellett talált megnyugvást, az pedig nem volt más, mint a mogorva Gróf.  Magzat pózba kuporodott a férfi mögött még véletlenül sem akarta megérinteni a férfit, bár azért rá is rá terítette a takarót mielőtt lefeküdt volna mellé.

Aeron tulajdon képen az igazak álmát aludta egyedül talán csak az tűnt fel neki, hogy valahogy sokkal melegebb van, mint általában amikor alszik. Mégis örömmel burkolózott bele a takaróba és fordult hasra.

A reggel jóval később fogadta a férfit, mint általában, hiszen a megszokott időben való felkelés nála már – már rutin volt. Az orrát betöltötte a méz és liliom illata, igen ez a nő illata volt, de mit keres ilyen közel rajta. Ha jobban elkezdett fülelni, akkor érezte, hogy szinte egész közelről szuszognak a fülébe, s az a súly, amit párnák tömkelegének vélt az maga Anett. Szíve hevesebben kezdett verni és lázasan gondolkodott, hogy hogyan mászhatna ki ebből a helyzetből.  De bárhogy is mozdult volna a nő mindenképp felébred, megpróbálkozott halk torokköszörüléssel, de az sem segített a helyzetén.  Úgy döntött megfordul, hátha úgy kislisszolhat, de amint háttal feküdt Anett rögtön visszabújt ezúttal a mellkasára fészkelte be magát és helyezte rá a combját a férfi lábára.

Aeron kezdte úgy érezni, hogy egyre jobban melege van.

- Anett! – szólongatta a nőt. De válasz nem érkezett. Csakis Anett a megmondhatója, hogy életében először alszik igazán mélyen és kiadósan.  Hiszen az elzárt szobában, nem mert sohasem aludni.  A karja pedig már kezdett zsibbadni, úgy le lett szorítva Anett teste által, bár ha bele gondolunk, a keze igazán közel került a nő lába közti szentélyhez. Erőnek erejével kellett vissza tartania magát, hogy nehogy letépje a hálóinget a nőről és rá vesse magát itt és most. 

Anett felnyögött, a keze pedig végig siklott Aeron fedetlen mellkasán a férfi percek óta a Hideg fénnyel játszadozott, így terelte el a gondolatait a rajta fekvő nőről.  A tekintetével röptette a plafonra függesztett anyagokon keresztül, szlalomozva. Fel se tűnt neki az a puha érintés, ami végig szántott a mellkasán, elfojtott egy döbbent hördülést, amikor Anett a reggeli merevedésére határozottan rámarkolt, a fénygömb pedig úgy durrant szét, mint egy vizes tömlő, amikor magasról ejtik le. Aeron vadul lökte le magáról Anettet tenmaga pedig addig araszolt hátra, amíg elég távolságot nem érzet kettejük között. Anett felháborodottan nyitotta ki a szemét, hogy tudomásul vegye, hogy már nincs alatta az a puha meleg test ami eddig ott volt.  Az a másik forró hosszú és selymes valami is, olyan kézbe illő volt és még szívesen gyúrta volna, hiszen álmában a tegnapi fürdős pillanat játszódott le, amint a férfi áll a zuhany alatt és magát kényezteti. 

- Ezt most miért kellett?! – könyökölt fel a lány és a tekintete megállapodott Aeronon.

- Ezt én is kérdezhetném magától, tudja nem én mentem oda maga mellé és aludtam maga mellett.  – a férfi láthatóan zavarban volt ezt erősítendő egy párnát tett gyorsan az öle elé. Az sem segített az ügyön, hogy a nő haja kócosan meredezett össze vissza s az egyik pántja lecsúszott a válláról.

- De mégsem ellenkezett! – vágta a nő Aeron képébe.

- Miért ellenkeztem volna, aludtam?! – háborgott a férfi.  – Maga visszaél a vendégszeretettemmel! – morogta a képébe, úgy döntött, hogy a támadás lesz a legjobb ami eltereli a gondolatait arról a fedetlen vállról  és a kulccsontról.

- Még hogy vendégszeretet! Eyessel is különbül bán, mint velem!

- Nézzük csak… - tűnődött Aeron. – Régebb óta ismerem, mint magát ráadásul maga… - elsötétülő tekintettel fejezte be a mondatot.

- Rajta! Csak mondja ki, ne kegyelmezzen! Így is annyira szeretetteljes volt velem! – hullámzó mellkassal és pirospozsgás arccal követelőzött Aerontól a férfi úgy állt fel a földről, hogy még mindig az ágyéka elé szorította a párnáját.

- A reggelit ágyba óhajtja a kisasszony, vagy méltóztatik felkelni és az ebédlőbe lefáradni? – kérdezte hűvösen a férfi. 

- Lemegyek! – vágta oda sértődötten a nő. S rögvest fel is kelt. Aeron ezalatt a csizmáit húzta fel s egy gyors mozdulat kíséretében helyre is tette a férfiasságát, az elmúlt pár pillanat alatt kezdett elfogadható méretűvé válni, de valahogy még így is feszélyezve érezte magát, a kéretlen kezek érintésétől, már olyan rég érintette női kéz, hogy ha csak egy pillanatra is rá gondol, egyből megkeményedik. Úgy döntött nem bajlódik azzal, hogy az inget betűrje a nadrágjába hanyagul lógott ki amaz s miközben haladtak úgy gombolta be a ruhadarabon a gombokat. Anett a kócos férfit nézte fél szemmel amint gombolkozik, olyan magas volt a férfi, hogy törpének érezte magát mellette, nagyjából a mellkasáig ért Aeron talán olyan két méter magas lehet, míg a nő csak százhatvan centi körüli.

Az ebédlőbe érve Eyes már elfoglalta a helyét rég és már az evésnek is neki kezdett, amikor meglátta betoppanni a Grófot és Anettet. 

- Hát, ti? – kérdezte leplezetlen mosollyal a fél tünde.

-  Jó reggelt, Reyres! Remélem kellemesen telt az estéd. – felelte a férfi és elindult a megszokott helyére, hogy elfoglalja azt. A félvér már abból tudta hogy morcos Aeron, hogy a teljes nevén szólította.  De ezt is csak egy mosollyal fogadta.

- Képzeld, a ló árverést áttették holnapra.  – felelte a férfi. A Gróf tekintetében érdeklődés villant miközben épp egy szendvicset kreált magának,  sajtot, salátát, sonkát, csíkokra vágott répát és még két féle húst pakolt a megvajazott hosszú bagett-be, mire megszólalt.

- Nem megyünk. Lesz legközelebb is. Megrendelés már így is van nyolc csataménre. – válaszolta a férfi. – Ellenben be kellene menni a városba, mert kellene néhány dolog jöhettek velem, ha gondolod. – intézte Eyesnek a szavait. 

- Rendben. A felállás a szokásos? Te a zsoldos én a nyikhaj bérenc, aki téged felbérelt? – tette fel kíváncsian a kérdést a félvér.

- Nem, most arra gondoltam, hogy úgy megyek, mint Erik von Silver, Aeron gyermeke. Te pedig mint a lovász fiú, a hölgy, pedig mint a… - bele harapott a szendvicsébe, cseppet sem úri módin. Csak azután válaszolt miután jól megrágta a falatot. – a kedvesem. – pillantott egy kihívó mosoly kíséretében Anettre a férfi.

- Óh, magának bármit, drága Grófom. De árulja el, hogy miért kell úgy tennünk, mintha maga lenne a saját gyermeke? – Aeron úgy tett mintha meg sem hallotta volna a nő szavait, bele kortyolt az egyik pohárba majd tovább falatozott. Helyette Eyes szólalt meg.

- Tudod, évek óta, ha a városba megyünk, mindig ki találunk valami mesét az ottaniaknak, a Grófról, hogy nehogy azt higgyék, hogy már nem él, mert kissé visszahúzódó az én barátom. – felelte a férfi. Anett értetlenül pillantott a két férfire.

- Mióta ismeritek egymást? – kérdezte Anett egyértelműen Eyesnek címezve a kérdést.

- Tíz. –jött Aeron felelete rögtön.

- Harminc. – jött Aeronéval egyszerre a válasz.  Az asztal végében ülő Gróf mogorván pillantott Eyesre. A nő pedig homlok ráncolva dőlt hátra a székében. 

- A városban nem néznek rám jó szemmel. Mielőtt ide jöttem volna egy fogadóban, valami Lélek nevű egyén, megtalálta az összes erszényt, ami nálam volt. Aztán… mezítelenül végig hordtak az utcán… Eyes mentett meg ismét… - Aeron figyelmesen hallgatta a nő történetét miközben elfogyasztotta az ételét.

- Nem számít, három faluval odébb megyünk . A városba. Ott úgy sem ismernének, magára mindamellett szerintem kitalálhatok magának egy megfelelő álcát.

Aeron a szobájában készülődött fekete bársony nadrágot húzott s egy kifényesített térdi érő csizmát, fehér inget, sötétkék mellényt és egy fekete kabátot, amelyeken a hímzés hivatott közölni a néppel, hogy bizony Úrral van dolguk, a derekára egy sötétkék övet kötött a kezébe vett még egy csuklyás köpenyt ez is kék volt, színben hasonlított a mellényhez, a hátán ezüst szegéllyel s közepén egy körben egy erdei állat képe volt belehímezve. Nem más mint egy jaguár.  Anettet az egyik emeleti szobában készülődött, végül belement a férfiak játékába, úgy tűnt ez már náluk megszokott.  Egy Ealamath jött vele szembe.

- Eddig ügyesen csinálod. De tudod, hogy egyébként már soha többé nem mehet vissza úgy, oda, mint te ahogyan sem? – kérdezte a Főnök egyik feljebbvalója az úgy, szót megnyomva.

- Volt sejtésem efelől, bár tudnám, hogy hogyan adagoljátok be neki. – felelte a férfi.

- Mi?! Nem… majd te fogod. – felelte egy féloldalas mosoly kíséretében az elöljáró.

- Parancsolsz?!  Le akartok váltani? Erre megy ki ez az egész?!  Vagy, hogy megnézzétek, mennyire vagyok hűséges? – szürke írisze úgy háborgott, mint ahogyan a tenger korbácsolja a szürke tajték hullámokat, amelyek bármelyik pillanatban képesek megfordítani egy-egy hajót a tengelye körül.

A Gróf gondterhelten beletúrt a hajába s úgy lépett el a Magas mellett.

- A hintód elő állt. – felelte még a távolodó alaknak a Zöld.

- Nagyszerű… Köszönöm! – morogta az orra alatt Aeron.

Elindult az előtérbe ahol a hatalmas kétoldali lépcső vezetett fel az emeletekre, amely egyébként félkörben futott végig a fal mellett. Eyes is a fogadó csarnokban várt ahogy Aeron is, sosem értette, hogy a nők mit szöszmötölnek ennyit az öltözködéssel.  Ám amikor meglátta megértette, a szája egyből kiszáradt az egész válla szinte fedetlen volt Anettnek, a ruha színe pedig királykék volt, ám olyan anyagból, ha ráesett a fény, olajosan csillogott, illett Aeron köpenyéhez.  Eyes a férfi mellé lépett s oldalba lökte, a Gróf morogva pillantott másfelé és igazította meg az egyik nyakgombját, fölöslegesen, hiszen az amúgy is jó helyen volt.  Egy ezüstszín stólát tartott a karjain a nő, amelyet mihelyst leért a férfiakhoz felemelt a vállaira jótékonyan elfedve a kebleit.

- Indulhatunk? – kérdezte a férfi Anettől, aki egy pukedli kíséretében a kezét nyújtotta, ha már bele ment a játékba, akkor játsszák is el rendesen.  Aeron elfogadta a kezet s apró csókot imitált, kihívóan pillantott Anett szemeibe, majd felegyenesedett.  – Csak Ön után! – s maga előtt terelgette a nőt.

Beszálltak a hintóba s elindultak a város irányába, amely három falun is átvezetett, egész úton nem szóltak egy szót sem. Amikor is felhangzott egy meglehetősen érdekes nyihogás, Aeronnak ismerős volt, de valahogy mégis furcsa.  

- Állj meg! – kérte a pillanatnyilag kocsisként szolgálatot teljesítő Eyestől. A hintó nyomban meg is állt. Ám a fogatos lovak a csodás fekete mének idegesen ágaskodtak fel és kapálták a földet.  – Maradj a kocsiban Anett. – adta ki az utasítást a lánynak. 

Aeron kiszállt és először körbe nézett az út eleje felé majd hátra is onnan ahonnan jöttek.  Nem látott sehol semmit, Szép Csillag hangját hallotta, de azt nem lehet.

- Te is hallottad az iménti, nyihogást? – kérdezte a bakon ülő férfitől.

- Igen, tán az egyik lovad volna az? – tette fel a másik kérdést Eyes.

- Nem, az egyik, hanem az, amelyik meghalt! – töprengve lépett fel a kocsi egyik kerekére s lesett körbe magasabbról. 

- Mi történik? – aggodalmaskodott Anett a kocsiból, hiszen ő nem értett semmit sem.  Ebben a pillanatban hangos patadobogás hallatszott és kivágódott az egyik bokorból Szép Csillag, már ami megmaradt belőle. Egyenesen a férfit vette célba Aeron kereste a ló tekintetét, de nem látott benne mást csak tébolyt, mentális szemével pedig egy második tudatot érzékelt az állat körül.  Még épp idejében bújt be a kocsi alá, hiszen az állat hihetetlen sebességgel dübörgött el azon a helyen ahol az imént még ő állt.

Ahogy felkelt a kocsi alól úgy hagyta el a száját egy füttyszó, az őrült állat megfordult és ismét Aeront vette célba.  Most már látta, hogy nem az a fakó pej színe van, hanem szürkés, de egyértelműen ő lehetett az egyszer, tegnap.

- Induljatok a városba, vagy haza, azonnal! – parancsolta Eyesnek. Neki nyomban el kellett intéznie ezt a valamit, ami egykor egy jószág volt. Köpönyegét egy gyors mozdulattal behajította a hintó ajtaján.  – Most! – azzal Aeron letérdelt és máris rögös lett az út az exló lába alatt, jó néhány éles pengeként hasított a levegőbe, elvágva a fogat előtt az utat. A Gróf már futott is be az erdőbe, s eltűnt, még látták, hogy egy hófehér ló hátára felszáll hallották, ahogy villámok dörrennek a tiszta égen aztán eltűnt a Gróf homályos alakja is.  

- Eyes! Azonnal mondd el, hogy mi volt ez az állat! - követelte a lány, ezek után nem volt képes egy helyben ücsörögni, annak az állatnak, füst jött az orrából és zöldesen világított a szeme mintha maga lett volna az istenek tébolya, egy a Raggash vallás hívei közül annak is egy elfajzott szolgája. Ilyet is csak a mesékben hallott, már ha épp volt hozzá szerencséje. Ha engedték a dadusnak, hogy le jöjjön, vagy titkokban látogathassa.

- Egy teremtmény, ami ha elszabadul, hatalmas csapás a Városoknak s még nagyobb az élőlényeknek! - felelte szomorúan a félvér. -  Most pedig irány a birtok, ott nagyobb biztonságban vagyunk, mint idekint. Felelte Eyes.

Eltelt egy hét is mire a Gróf lova ismét megjelent a megviselt férfivel a hátán, aki az állat nyakára borulva alig volt eszméleténél.  Aeron lova egy nyerítéssel jelezte a hátban lakóknak, hogy megérkezett.

Eyes érkezett a leghamarabb, hogy lesegítse a férfit az állatról és a fél vállára felkapva elindult a legközelebbi szoba felé. Anett fal fehéren nyitotta ki Eyes előtt az ajtót.

- Baj…baj…baj van. – suttogta erőtlenül Aeron. Kimerült volt, nagyon sok mágiát használt és veszedelmes ellenféllel küzdött.


Nem szokásom a postba írni, de itt egy kép, ezt a ruhát viselte Anett ;) ---> ITT <---