Aurora Borealis, avagy Perselus Piton új élete?!

Tartalom :  Mi volna, ha Perselus Piton, négy éves korában valóra váltaná egy ostoba kis versét, de aztán megfeledkezne az egészről, amint a Roxort falai közé lép.
Kategória: humor, szerelmes, fantasy, Au(Alternatív univerzum)
Szereplők: Perselus Piton, Kitalált karakter= Aurora Jade Borealis Princess, a későbbiekben több is, eredeti szereplő is.
Figyelmeztetés: Részben veszi figyelembe a HP 7. kötetét. Jogok, minden JK-t illetti én csak kölcsön vettem néhány karakterét. ;)

Perselus Piton idegesen hajította félre a levelet, ki tudja hányadik pergamennél tartott már, de egyre csak gyűltek a galacsinok a dolgozó szobájának asztala mellett. Számtalanszor túrt már bele a hajába és dőlt hátra a székében, a lángnyelv whiskyt szopogatva. Képtelen volt a normális gondolkodásra. Megint elkövette ugyan azt a hibát, mint huszonnégy évvel ezelőtt. Nem tehette ezt vele. Pedig, ő végig kitartott mellette jó maga pedig egy hálátlan utolsó szemétláda volt most is.

Hajnalpír fénye
Aurora Borealis avagy, Perselus Piton 
új élete?!

Prológus

Szeretném, ha tudnád sosem haragudtam rád, csak nehezen birkóztam meg a változással. Amit te hoztál az életembe. Tudnod, kell, hogy nem emlékeztem rád azonnal, de a kisugárzásod, a lényed, előbb utóbb eszembe juttatta azt, hogy miért hívtalak életre. Szégyellem magam, amiért azt tettem veled. Hiszen, bár nem emberi lény vagy mégis emberi érzéseid vannak, amikről én, gyarló tinédzserként megfeledkeztem, ahogy rólad is. Belátom, tévedtem…

Perselus Piton idegesen hajította félre a levelet, ki tudja hányadik pergamennél tartott már, de egyre csak gyűltek a galacsinok a dolgozó szobájának asztala mellett. Számtalanszor túrt már bele a hajába és dőlt hátra a székében, a lángnyelv whiskyt szopogatva. Képtelen volt a normális gondolkodásra. Megint elkövette ugyan azt a hibát, mint huszonnégy évvel ezelőtt. Nem tehette ezt vele. Pedig, ő végig kitartott mellette jómaga pedig egy hálátlan utolsó szemétláda volt most is.

- Aurora! Kérlek, gyere elő, Kedvesem! – kétségbe esetten csapott a dolgozó asztalára és kelt fel onnan egyúttal.  Azonban nem jött válasz. Nem hallatszott a főnix lágy dallama, üresség és némaság. Érezte, hogy valami nincs rendjén ezért az első helyre ment ahol újra találkozott vele, A szigetre.

1.fejezet

Szürkés fellegek övezték körbe a Roxfortot ezen a napon, mindenki tudta és érezte, hogy ez fontos, ez most nem tréfa. Elérkezett az idő, a kiválasztott a Nagy Úr elé járul, közeledik az óra. Perselus Piton is pontosan tudta, hogy így kell történnie, vagy jól fog elsülni a dolog vagy rosszul és az a Potter gyerek semmit sem fog megérteni. Hangtalan agóniájában senki sem zavarhatja meg, már csak ő maradt a Szellem Szálláson és a Nagini által feltépett sebei. Azok is megállíthatatlanul véreztek és folyamatosan nehezedett a légzése.


-Nem! Perselus édes Perselus, addig nem mész sehova ameddig tisztességesen el nem búcsúztál tőlem és az utamra nem engedtél! – halk női hang hallatszott, amelyet visszavertek a kísérteties falak. A nő, ott térdelt a vérben és Perselus zsebeit tapogatta, a férfi szó nélkül tűrte talán még észre sem vette, hogy egy vad idegen nő tapogatja és turkál a zsebeiben és közben úgy szólongatja mintha a legjobb barátok közt szokás.


- Fawkes! Könny! Igen… Nem emlékszem, hogy eltetted volna… Nem voltam veled, épp Harryéket figyeltem a Roxfortban… - a mondandója végére a hollófekete hajú nő hangja teljesen elhalkult, sápadt volt és remegett a keze. Az arca és a ruhája már teljesen maszatos volt a vértől, amit idegességében magára kent, azért hogy a rakoncátlan tincseit kisimítsa az arcából, a fehér töröknadrág már teljesen magába szívta a vörös folyadékot, fehér fűző még bírta a strapát, ám a karján levő hosszú selyem, levágott ujjbegyű kesztyű, amely válltól egészen csuklóig ért már könyékig tiszta vér volt.


- Ne-add-fel! Ne-me-ré-szeld! – már a nő is egyre nehezebben lélegzett. Mivel egyetlen bájitalos fiolát sem talált így mérgesen dobbantott a haldokló férfi mellkasán. Aki egy a sóhajtással össze nem téveszthető hangot hallatott, egyértelműen levegő vételre utaló jelek.


- Levegő! Igen! Erre hamarabb kellett volna gondolnom! – a nőies öklök ütemesen kezdik, a férfi mellkasát ütlegelni a gazdájuk pedig reméli, hogy ideiglenesen is, de sikert arat. Amikor a kígyó megsebesítette a férfit, rögtön megérezte, a kastélyban volt és figyelte az ostromot, de a halálos csapás rögvest ide térítette. A nő elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy felrázza a férfit a kábulatból, érezte és tudta, hogy él, máskülönben már ő is rég meghalt volna. Halk károgásra lett figyelmes, majd érezte, ahogy a melegség átjárja a szobát.


- Fawkes! – ezzel egy időben a madár rátelepedett a nő vállára és a férfi fölé hajolt, a könnyek megállíthatatlanul potyogtak a férfi sebe köré a nyaka és az ajka környékére. A hollóhajú pedig megértette a madár ténykedését kinyitotta a férfi száját, hogy oda is jusson a gyógyító könnycseppekből. Kis idő múlva Fawkes megrázta magát, és leszállt a nő válláról,át az egyik fotel támlájára.


- Jól van, te nagy behemót… Indulás! – a nő is mintha most már sokkal fényesebb és élettel telibb lenne, kipirult és megtelt vérrel az előbb még hófehér száraz ajak. Idegesen simította ki a vértől csatakos tincseit az arcából és egy sóhajtás majd egy halk pukkanás kíséretében eltűntek a helyszínről

****

Perselus Piton néhány nap múlva egészségesen és tettre készen ült fel az ágyában. Meglepődve tapasztalta, hogy nincsen rajta más csak egy fekete alsó nadrág. Az ágya mellett egy vizás tál és egy szék, éjjeli lámpa és néhány gyertya az ágy melletti szekrényen félig besötétített szoba és minimális berendezés, az egyik sarokban az ajtóval átellenben, egy méretes kényelmes fotel egy puffal és egy kis asztallal, amin könyvek sorakoznak, azok tetején a férfi egyértelműen felismerte a pálcáját. Helyes, legalább nincs fogságban.


Az ajtó kilincs megmoccant, ezzel egy időben Perselus amilyen gyorsan csak tudott, a fotelhez lépett és máris a belépőre szegezte a pálcáját, először csak az ajtó résében jelent meg egy kecses boka és egy mélyzöld buggyos nadrág, hosszanti irányban ezüst szegéllyel, ám a hangja hamarabb ért el a férfi füléig, lágy ismerős dallam. Az ex halálfaló magabiztosan tartotta a kezében a pálcáját minden eshetőségre felkészülve. S akkor végre belépett a nő is, kerekded arca mosolyra állt, olyanra, amitől még a férfi lélegzete is elállt.


De csak egy pillanatra, nem engedhetett meg magának efféle luxust. A nő egy tálcát tartott a kezében, amin egy vizes tálka volt és néhány kisebb fiola. Hosszú derékig érő haja, meglebbent az enyhe huzatban, ami kintről áradt be, ez kissé nő szemébe fújta a haját, a dallam rögvest meg is szűnt és helyette, nyomban fújással próbálta meg eltüntetni az arcába került hajtincseit. Perselus pedig egy ismerős, jáde színű szempárba pillantott.


- Te… te… - a lány hangja elakadt és a torkára forrt a szó. Valójában, eddig egyszer sem látta a férfit úgy ahogy most előtte állt. Belepirult, nem készült fel a látványra és arra sem, hogy ilyen hamar jobban lesz a férfi, a kissé szálkás hasa a combjai és a vádlija, meglepte a nőt. Akár csak a másikat az előtte álló nő látványa, vékony, kecses légies és könnyed…


- Tessék, ebben meg tudod mosni az arcodat ha, gondolod, addig kerítek neked valami ruhát és megmutatom, hol fürödhetsz. – egy kedves mosolyt küldött a még mindig pálcáját rá szegező férfire.


- Maradjunk csak a formalitásoknál, Kis Asszony! – a férfi mély baritonja magabiztosságot és fenyegetést sugallt, mégis látszott rajta, hogy inkább máshol lenne, valamint enyhén érezhető volt a hangján, hogy pár napja még meg akarták fojtani…


- Ahogy óhajtja a kedves Vendég. – a mosoly rögvest eltűnt a nő arcáról és szakasztott mása lett a férfiének, semmi érzelem, a vidám tekintetet is csak a rideg távolságtartó pillantás vette át. – Öt perc múlva vissza jövök, addigra legyen készen. – a tálcát és a felkarján tartott törölközőt letette az ágy szélére és nyugodtan kisétált a szobából.

***

- Nem, Chilly nem tudom, azt sem értem, hogy hogyan láthat…


- Ha asszonyom akarja Chilly ellátja a vendégét és nem kell találkoznia vele.


- Ennyire derogál a hölgynek, hogy gondoskodjon a vendégéről? – persze ez csak a morózus professzor lehetett, ott állt a konyhaajtónak támaszkodva és kifejezéstelen arccal fürkészte a párost, a mélyzöld ruhás nő, háttal állt neki és a konyha pultnak támaszkodott és a föld felé fordított fejjel kommunikált vélhetőleg egy házi manóval. Ám a férfi hűvös hangjára felkapta a fejét, aztán rögtön el is kapta a tekintetét a férfiról.



- Jöjjön. – azzal egy könnyed mozdulattal ellökte magát a pulttól, amit megkerült majd a férfi mellett kilépett a konyhából. Észrevette, hogy a pálcáját magánál tartja még most is, elindultak a japán stílusú házban a fürdő felé, minden szobát rizspapíros falak választottak el egymástól, kivéve a fürdőjét, ott üvegből volt az ablak és bambusz roló volt az ajtón belül, sötétítésnek, a nő elhúzta az ajtót, és utat engedett a férfinak maga előtt.


- Csak, tessék… Hölgyeké az elsőbbség. – és szó nélkül várta, hogy a nő lépjen be előbb.


- Hát, persze… el is felejtettem… - halkan inkább maga elé motyogta a szavakat, a szeme sarkából csak villanni látta azt a pillanatnyi félmosolyt, majd belépett a fürdőbe. A férfivel a nyomában. – A ruháit Chilly ide készítette, - a nő az egyik irányba intett, afféle előszoba szerűségbe, el volt határolva a vizesebb résztől, le is lehetett ülni, volt egy egész alakos tükör, és bambusszal voltak borítva a falak, a földet pedig csempével borították be. - amott, az előfürdő, - a tusolóval ellátott elfolyós rész felé intett – a fürdő… kint pedig… - az elhúzható üvegajtóra mutatott. – a meleg vizű forrás. Jó szórakozást. – a jáde íriszű nő már iszkolt is volna kifelé, hogy magára hagyja a férfit, ám Perselus nem mozdult, látta, hogy milyen hatással van a nőre és nem hagyta nyugodni a házi manóval folytatott beszélgetésének elcsípése. Úgy érezte, hogy valamit titkolni akarnak előtte, így a jól bevált módszert alkalmazta, összefonta a mellkasa előtt a karját és kihívóan pillantott a nőre, aki minden bátorságát összeszedte és felpillantott azokba a hollófekete szemekbe.  A nő is kihúzta magát és hűvösen a férfira pillantott. Piton erős falakba ütközött az előtte álló nő elméjében, kissé meg is hökkentette a dolog, de nem mozdult, viszont érzett valamit, valami egész különlegeset.


- Úgy vélem nem etikus a vendéglátója fejében turkálni, ha csak… nem feltett szándéka, hogy vérig sértsen.  Szerintem egyszerűbb volna ezt, megbeszélni az után, hogy fürdött. – azzal kilépett a férfi mellett immár másodszorra.
- Magam is úgy vélem… - immár egymásnak háttal álltak a nő pedig megára hagyta a férfit.

***

Aurora Jade Boralis Princess ott ült egyedül a nagyobbacska sziget egyik zátonyán. Zaklatott volt már napok óta. A levelek az óta folyton jöttek hozzá, nem a férfi ismertségi köréből, hanem tőle, az ő hazájának tagjai írtak neki, folyamatosan. Megérezték, hogy ismét alakot öltött és várták vissza. De ez nem olyan egyszerű, bármelyik pillanatban ismét eltűnhet, amint megérzi a férfi, hogy nincs már szüksége rá, vagy jön egy újabb Lyli. Mögötte Chilly jelent meg halk pukkanás kíséretében.


- Kívánja a Főméltóságos asszonyom, hogy befonjam a haját?


- Köszönöm, Chilly, az jól jönne. Várj, kimegyek a partra. – Aurora felkelt és szinte lebegett a víz fölött, mint egy szellem. De mégsem volt az, legalább is egy ideig még nem az. Ráadásul ez az ő saját szigete, ahol képes volt megtestesülni. Perselus jelenléte és akarata nélkül is, ami valljuk be elég rég volt már…


- Kérlek, szólíts csak Aurora-nak vagy Jade-nak, vagy inkább Kis Asszonynak, igen az lesz a legjobb ameddig ő is itt van. – szomorúan sóhajtott és leült a homokba oda készített lepedőre a házi manó elővarázsolta a baracknektárt és barackos felfújtat. A térdére hajtotta a fejét és komoran bámulta a horizontot.


- Ma is jött levél tőlük?


- Igen, asszonyom… hallottam, amikor érkezik. Nem kéne vissza írnia nekik? – érezte, ahogy a manó kezei serénykednek a derékig érő hajával, kifésülik, majd elkezdik befonni azt.


- Nem tudom, mit írhatnék nekik… - rövid hallgatás után szólalt csak meg Aurora. – Drága Szüleim, Fivéreim, Húgaim a minap majdnem meghaltam. Mert az-az átkozott még meghalni se képes úgy, hogy másra is gondoljon!!! – hirtelen pattant fel ültéből és magával rántotta a hajával foglalatoskodó kis manót is aki szinte lobogott mögötte.


- Aszonyoooom! – sipított a kis manó és elengedte a nő haját, majd a földre huppant négykézláb, bele a barackos felfújtba.


- Oh… Chilly ne haragudj! – azonnal az apró nép mellé lépett a nő és felsegítette majd egy szalvétával elkezdte törölgetni annak arcát. – Bocsáss meg, csak tudod… össze vagyok zavarodva, az egyik pillanatban jó kedvem van, a másikban pedig tombolni tudnék… De… ezt nem tehetem meg. Megtiltani neki, hogy elfelejtsen? Nem tudom… talán jó volna… De akkor megint átélni ugyanazt, mint akkor… - a manó gomb szemei tágra nyíltak, és hápogva mutogatott a nő háta mögé.


Aurora lassan fordult hátra és látta amint a férfi ott áll nem messze tőlük, fekete ingben és fekete nadrágban, a haja még most is vizes volt a fürdéstől. A férfi vonásai teljesen megkeményedtek ahogyan Aurora-ra pillantott, az ajka pedig egy penge vékony vonallá állt be. Tudta a nő, hogy hallotta, hiszen ilyenkor volt a legzaklatottabb a férfi. Sóhajtva állt fel a házi manó mellől, aki halk pukkanás kíséretében el is tűnt.


- Sajnálom, hogy nem tudtam eleget tenni az óhajának miszerint haldoklás közben nem csak magamra kellene gondolnom… - a hangja, ami Auroráig eljutott, metsző hideg és fagyos volt. – de, ha tehernek gondol, akkor minek mentett meg? – várakozón pillantott a nőre és várta a választ, míg az egyik kezét a csípőjére tette a másikat pedig maga mellett lógatta. Aurora nagyon is szégyellte magát az iménti kirohanása miatt, így néhány pillanatig azt sem tudta, hogy mit feleljen.


- Féltem egyedül meghalni…- Piton nagyon is jól hallotta, hogy mit mondott a nő, ez rendesen meg is lepte – muszáj, volt! – mondta immár hangosabban. – Megígértem Dumbledorenak ha eljön, az idő segítek… - szándékosan nem használta a magának és a neked szót sem. Próbált távolságot tartani a férfitől, ahogy kérte, bár kissé fájdalmas volt számára, hogy egyáltalán nem emlékszik rá. Aura szavai meglepték a férfit, hogy Dumbledore kérésére mentette volna meg ez… ez a törékeny teremtés? Kizárt… Bár, ha jobban belegondol annak a vén csirkefogónak mindig is voltak titkai, amikbe nem avatta bele őt, Pitont.


- Érdekesen hangzik, miért is kéne hinnem magának?! – kérdezte felháborodottan a férfi. A nő nagyot sóhajtva, töprengve nézett a férfi szemébe, végül elindult a ház sarka felé.
- Jöjjön, megmutatom. – egy kitaposott kis ösvényen haladtak, mégis olyan volt mintha a dzsungel egyik lekanyarított szegletében sétálnának. Piton így, hátulról is szemügyre tudta venni ismét azt a kecsesen ringatózó csípőt és immár a kecses ívű nyakat is, amelyet nem takart a nő, derékig érő szintén hollófekete haja, jó munkát végzett a fonással a kis házi manó, valahogy illett az a furcsa fonás a nő megjelenéséhez.


- Itt is volnánk… - hirtelen torpant meg az előtte menetelő nő így, nem sok híja volt, hogy letarolja, figyelt a nő külsejére, ugyanakkor a környezetét is elemezte, érezte, hogy az egész sziget le van védve a behatolók ellen, jó erős mágiával és próbált hoppanálni, de az sem ment, szóval az ellen is védve van. Kandallót, egyetlen egyet sem látott a házban, miután feltérképezte, hiszen jó ideje végzett a fürdéssel, ezért úgy gondolta, hogy megengedheti magának, hogy körbe néz, ha már a vendéglátója van olyan faragatlan, hogy nem mutatja meg neki, hogy mi merre van… Talált néhány varázslattal lezárt szobát, oda azokba úgy gondolta, hogy nem kellene benyitnia, vagy feltörnie, ha nem muszáj.


Egy tisztásra érkeztek, amihez csatlakozott egy nagyon magas és széles üvegkalitka, körös-körül, fű és buja növényzet, mégsem volt fullasztó az egész.
- Jöjjön, ez itt Fawkes kis birodalma… - egy bambusz tea házba léptek be amiben egy kis asztal volt, e mellé ült le a nő, miután levette a cipőjét és maga alá húzta a lábait. A férfi követte, szintén levette a cipőjét és leült a nővel szemben.


Várakozás teljesen pillantott a nőre, elvégre rajta van a sor, hogy meséljen, ugyan is, nagyjából emlékszik arra, hogy mi történt. Hogy ne emlékezne. A semmiből ott termett előtte egy gyönyörű nő, a nevén szólította, úgy, olyan lágyan és dallamosan, ahogy azt, huszonnégy évvel azelőttig senki sem tette. Úgy és olyan barátságosan beszélt vele, ahogy csak egy ember volt képes az anyján kívül. Aurora, de ki volt Aurora? Rémlett neki ez a név, de nem tudta hova tenni… Pláne nem az előtte ülő nővel szemben.


- Természetesen tudok az Albussal kötött egyességről. – kezdett bele a nő.
- Csak nem a kémkedésre irányuló megállapodásunkra gondol? – vágott bele mérgesen a nő szavába Piton.
- Nem, nem csak arról tudok… - Sokkal több dologról is tudok… Bár… könnyebb lenne beszélnem erről… sóhajtva támaszkodott meg a karján Aurora és fürkészve pillantott a környező fákra és bokrokra, várta, hogy megjelenjen a főnix.
- Hogy gondolja, hogy könnyebb lenne beszélnie… a miről is? – ráncolta a szemöldökeit Piton érdeklődve és neki dőlt a teaház bambusztartó oszlopának miközben összefonta a karját a mellkasa előtt és várt.
- Már megint olvas az elmémben… - mérgesen sóhajtott egyet, majd végre hallották, ahogy a főnix madár közeledik, leszállt a teaház korlátjára, Piton idegesen pattant fel ültéből.


- Ez nem lehet! Ez lehetetlen! Láttam, amikor elment a Roxfortból, a temetés idején. – a sápadtnál is sápadtabb színt öltött az arca a férfinek.
- De senki sem tudta, hogy hova… Az egész Roxfortban is csak én, tudtam. Meg Chilly de neki megtiltottam, hogy elmondja a többi házi manónak…
- Mit vetetett be velem? Ez biztos csak valami hallucináció! – Piton elkezdett fel alá járkálni a kis házban, Aurora pedig óvatosan felkelt és Fawkes mellé lépett.
- Érintse meg! – adta ki az utasítást a nő, a feldúlt exhalálfalónak. Piton vonakodva, de közelebb ment és megérintette a madarat. Abban a pillanatban a madárdalra fakadt és Piton megütközve hallgatta az éneket, tudta, hogy nagy jelentőséggel bír, hogy énekre nyitotta a csőrét a madár. A dal befejeztével a férfi tenyerén pihent egy vörös boríték. Rivalló?! Elgondolkodva forgatta a kezében a levelet Aurora pedig immár a pavilon bejáratában állt.


- Azt hiszem, hogy most magára hagyom. Az, csak magának szól. A szigetet körülvevő tengerbe ne menjen messzire, és ha eltévedne, akkor szóljon Chilly-nek vagy elég egy tájoló bűbáj… - azzal Aurora felvette a kis topánkáját és elindult arra, amerről jöttek.


Piton remegő kezekkel bontotta ki a nevére szóló levelet. Felismerte a borítékon, Albus cirkalmas betűit. A pecsétet már felbontotta, de tovább, egyelőre nem mert menni, csak állt ott megkövülten. Neki, meg kellett volna halnia akkor, amikor befejezte a küldetését és Potternek átadta az emlékeit. Meghalni, anélkül, hogy tudtak volna arról, hogy miféle szerepet játszott az egészben. Még azt sem tudja, hogy mi történik odakint. Győzött-e Potter, avagy nem. Gyűlöli azt az átkozott nőt, azért hogy ide hozta és megmentette, nem lehet Lylivel, soha többet… Pedig meg lehetett volna rá az esélye legalább a halálban…