Halhatatlanok - 4-7. fejezet ;Andy szemszög

Immortal War and Love 4-7. (Andy)

Bántam, hogy nem maradtam ott vele, amikor kérte. Bele őrültem, hogy nem érzem az illatát, a bennem lakozó állatom pedig egyenesen tombolt, mintha a játékszerét vettem volna el tőle. Fontosabb dolgom is volt annál, hogy egy lány után szaladgáljak, példának okáért, hogy megtaláljam elveszett vezérünket.  Felügyeljem a falkatagokat, különösen Josht, mert szerencsére őt is beírattattam az iskolába, hogy szem előtt legyen.

- Szerintem, ha te nem foglalkozz azzal a kis csinossal, majd én!  - Halk, fenyegető morgás volt az, ami elhagyta a torkomat, nem tehettem róla. Önkéntelen volt. Hiszen egy részem már tudta, hogy az enyém. Csak a másik ellenkezett folyton, az emberi énem. Most is éreztem az illatát, ahogy közeledik, és a festékek össze nem téveszthető szagát. Bizonyára rajz órája lesz. Mereven bámultam a cipőm orrát, miközben tovább haladtam. A hallásommal a lépteinek zaját és szívdobbanásainak, sóhajainak neszét figyeltem.

- Na, Kis Hölgy, csak nem a bájos cipőjét nézegette? – Tudtam, hogy a kérdést nekem intézi, de nem törődtem vele

-Nem! – vágta rá annyi indulattal Jasmin, hogy nyomban mosolyra szalad a szám széle.

- Hadd segítsek… - Josh, felajánlását hallottam, és figyeltem, miként hajol le, hogy összeszedje az elejtett dolgokat.

- Kösz nem, egyedül is megy! – Meglepett Jasmin ellenséges viselkedése, így érdeklődve figyeltem a kibontakozó jelenetet pár lépésnyi távolságból. Miközben vígan szemügyre vehettem a formás fenekét és megállapíthattam azt is, hogy végre nem magas sarkúban mászkál.

-  Micsoda, harapós kedvedben vagy, pedig még bocsánatot se kértem és be sem mutatkoztam…

- Nem hinném, hogy érdekelsz, és… - Itt a hófehér hajú leányzó, akinek a legcsodálatosabb ibolyaszínben úsztak a szemei morcosan pillantott körbe, én pedig diszkérten mosolyogva figyeltem a jelenetet. Hiszen eldöntöttem, igyekszem nem bele avatkozni az életébe, többet… Csak, tudnám, hogy miért álmodok róla folyton. 

- Azt el is hiszem!  - A falkatársam hirtelen össze is fonta a kezeit a mellkasa előtt.  - Majd ha, a Kis Hölgy elnézést kér, Joshtól, akkor talán, Josh is elnézést kér, a Kis Hölgytől.

Nem tehettem róla, de nevetnem kellett azon az arcon, amit a mondat hallatán vágott Jasmin. Mivel a kelleténél jobban nem akartam megbántani és a belsőmben lakozó vad viszont Josh fejét akarta leszedni, éreztem, hogy egy fura rángás félét hoztam össze.

Az ágyon feküdtem, hallgattam, ahogyan megtelik élettel a ház. Hátra volt még pár dolog, fel kellett keresnünk néhány idevalósi alakváltót. Hogy megtudjuk történt-e valami furcsa dolog mostanság.

Mindazon által normális család féle látszatot kellett keltenünk, mert bár távolabb laktunk a várostól, mégis volt néhány szomszéd a közelünkbe. Szerencsére elég vakok ahhoz, hogy nap mint nap észrevegyék azt, hogy mi folyik körülöttük, hiszen elég zajosak voltunk…

A szememet lehunyva pihentem, vártam, hogy végre csönd legyen. Josh épp szétszedte a motorját, a lányok pedig valami filmen - ha jól vettem ki Szerelem és más drogokon - pityeregtek és szipogtak. Elegem volt, igazából most is nyomozni mennék mégis csak az tartott vissza, hogy megígértem Katnek hogy kipihenem magam.

- Indulááás! Mindenkiii! Megyünk vásárolni a hétvégi mókára!

Nyögve keltem fel az ágyról, az ajtóban felhúztam a cipőmet, a kocsi kulcsot magamhoz véve a terepjáróhoz vettem az irányt. Két kocsival mentünk, mert kilencen voltunk.

- Éhes vagyok! Menjünk először kajálni.

- Nem Josh, először a ruhák aztán a kajálás – válaszolt Kat.

- Szerintem is menjünk enni először…

Hiába, éhesebbek vagyunk, mint az átlag- sóhajtottam. Az alakváltás megterheli a szervezetet, arról nem is beszélve, hogy kordában kell tartani a bennünk lakozó állatot. Már messziről észrevettem az étkezdénél Jasmin barátnőjét. Tudtam, hogy Kat és ő jóban vannak, hamarosan meg is kezdődött az integetés.

- Ő az? – hallottam meg Neji hangját mögöttem.

- Nem, ő a barátnője, de annyira nem forróvérű, mint a drága kis Jasmin…

Csak egy haragos pillantásra tudtam méltatni falkánk tékozló tagját, Josht. Lassan haladtuk, kissé feszült voltam, de Kat máris ott állt az asztalnál. Éreztem, hogy itt van ő is. Sóhajtva vettem sietősebbre a dolgot.

- Miiihiiihhiiii? – Halottam meg a fulladozás egyértelmű hangjait. Nyomban a háta mögé léptem, ahogy kivergődte magát az asztal mellől, és a Heimlich fogást alkalmaztam. Érdekes, hogy általában a közelemben éri valami váratlan, és kellemetlen helyzet. Átölelve belélegezhettem a hajának kellemes sampon illatát, Jázmin és mandula keveredett a saját illatával. Megborzongtam. A gyomrom rándult egyet, legszívesebben bele doromboltam volna a fülébe, de alig tarthattam a karjaimban, amint kijött belőle a benn akadt falat, máris kiröppent a kezeim közül.

- Vhhi-vhizhettthh…

Gyengéden a hóna alá nyúltam és óvatosan betámogattam a helyére.  Láttam rajta, hogy iszonyúan zavarban van, ezért átvettem Kazumitól a pohár vizet, amiért idő közben elrohant. Finoman megböktem Jasmint, aki mellett helyet foglaltam és átnyújtottam neki a poharat. Eközben Joshra pillantottam figyelmeztetően reméltem, hogy leállítja magát.

- Tessék Jasmin… - A tekintete rabul ejtett. Féltem, hogy elvesztem az eszem, és nyomban olyat teszek, amit megbánok, valami vezérhez nem méltót.

- Köszönöm. – hallottam a halk hangját. Félszegen elmosolyodtam, a tarkómat vakartam, éreztem a vadállatom birtoklási vágyát és az sem segített, hogy itt van Josh a túloldalon.

- Ugyan már, van már pár mínusz pontom nálad, szóval, ez igazán semmiség.

Elmosolyodtam, majd figyeltem, ahogy iszik.

- Óóó Josh, nem is merte remélni, hogy látja Kis Hölgyet még a nap folyamán.

- Óóó, miért hittem azt, hogy többé nem látlak? – hallatszott Jasmin hangja.

Azt hiszem, néma párbajunk Joshal csak minket kötött le. Szikrákat szórt a szemünk, éreztem a feszültséget kettőnk közt, csak legyen alkalmam és úgy ellátom a baját… Néhány hajtincs libbent az arcom előtt. Visszarángatva ezzel a történésekre, eszembe juttatta azt, hogy még be sem mutattam Jasminnak a falka többi tagját.

- Egek, a többieket még be sem mutattam… - hebegtem. - Ő itt mellettem, Jackson, Orlando, Ryan, Summer, Isobel,  Will, Ariana, Neji és Kazumi.  Többiek, Ő pedig Jasmin. – Mind biccentett neki egy aprót.

-  Egy melltartó, csipkés! És egy fürdő ruha! Ezt nézzétek! – riadtan kaptam a tekintetemet a hang irányába.

- Josh akar ilyet, majd a szerelmének. Olyan puhaaa.

- Héé, Josh állj le! –szóltam figyelmeztetően.

- Azonnal gyere le, és add ide a ruhámat.

Figyeltem a kialakuló jelenetet. Nem tudtam mit tegyek, köztem és Josh között ott ült, egy törékeny személy, akit féltettem, és épp egy idióta poén áldozatává válik. Csak úgy tudnék tenni ellene, ha a renitenst fizikai erővel leszerelem Josht, mert éreztem, hogy elszállt az agya…

- Addig Josh nem adja vissza, amíg Kis Hölgy meg nem mondja, hol vette.

- Ott van a szatyron, hogy honnan van, te idióta!

Borsódzott a hátam és égnek állt a szőr a hátamon. Katnek intettem, hogy vigye innen a barátnőt.

 - Bár a piros nem Josh színe. Joshoz jobban illene egy rózsaszín.

- Igazán? – hallottam a kis kardoskodó hangját.

- Miért, tán fel akarsz vonulni az egyenjogúságodért… -  Jasmin Josh felé ugrott, hogy elérje az egyre magasabbra emelt ruhadarabot. Egyébként meg kellett állapítanom, hogy igazán csinos darab.

Túl magasra kellett fordítanom a fejemet, és láttam, ahogy Josh lekapja Jasmint. Halkan felmordultam, vér fémes szagát éreztem az orromban, és egy pislogás múlva Jasmin már kikerült a látó teremből, én pedig neki ugrottam Joshnak.

Fenyegetően morogtam, miközben változtattam a testhelyzetünkön. Hasra fordítottam Josht és a kezeimmel a tarkójába martam. A füléhez hajoltam és csak őt figyeltem. Legszívesebben széttéptem volna. Az ajkát érintette és bár ebben nem vagyok biztos, le is tapizta. Bele térdeltem Josh derekába és gerincébe. Nem érdekelt, hogy ezzel fájdalmat okozok neki. Láttam, hogy riadtan guvadnak ki a szemei, a szaga is csak arról árulkodott, hogy rendesen be van tojva.

- Sajnálom – hallottam a fojtott hangját. A megadás egyértelmű jelei mutatkoztak rajta, még ha csak ilyen kiszolgáltatott helyzetben volt is. Bár éreztem, hogy a sajnálat nem volt őszinte, mégis elengedtem. Visszaültem a helyemre és nyugalmat erőltettem magamra. Már amennyire lehetséges volt.

-  Most pedig tünés! Ne is lássalak, haza mész! – Sóhajtva igazítottam meg a pólómat és temettem bele pár pillanatra a tenyerembe a kezemet. Mit vétettem, hogy egy ilyen agybajos is pályázott anno a rangomra?

Felegyenesedtem, és kimásztam a helyemről. Jasmint kerestem a tekintetemmel. Ott ált Nejiék mellett.

- Josh, nem bánta ám meg Kis Hölgy!- hallatszódott, Josh pofátlan hangja.

Megköszörültem a torkomat, hátha felfogja, hogy csak egy hajszálon táncol.

- Te… - megakadályoztam, hogy Jasmin megkönnyítse Josh dolgát. Gyengéden lefogtam az ütlegelésre emelkedő kezet.

- Hagyd!

-  De nem érted! Megcsókolt… aztán letapizott… Ehhez, semmiféle képen sem volt joga!

Hogyne érteném - már épp szólásra nyitottam volna a számat.

-  Meg aztán különben se parancsolgass nekem! Nem vagyok a családod tagja! – Sajnos nem… pedig milyen jó lenne… Miket művelhetnénk akkor… A vadállatom hevesen tiltakozott, hogy márpedig már az, csak rá kell tennem a jelet és aztán…

- Itt hagyta a holmiját… - Neji bökött meg hátulról, felvettem a szatyrait és sietős léptekkel indultam utána. A mozgó lépcső tetején sikerült utol érnem. Éppen indult volna vissza, gondolom a holmijáért. Óvatosan léptem utána, hogy megérintsem a vállát.

- Hagyjon békén, akárki is az, különben…

- Különben? – felvontam a szemöldökömet és mosolyogva pillantottam rá.

- Különben, te is úgy… - Láttam, ahogyan elgondolkodik. Aranyos képet vágott -… úgy végzed, mint Josh! 

- Meghiszem azt! – A kezéért nyúlta és oda csúsztattam a szatyrokat a tenyerébe. A másik kézfejére egy apró csókot leheltem.

- Szerintem nem ártana át öltöznöd, hiszen egy merő ételmaradék a göncöd… és hajat is kellene mosnod – suttogtam egészen halkan, majd megfordultam és magára hagytam. Neji felé vettem az irányt.  Fél úton visszafordultam, és Ő még mindig ott állt és engem figyelt. Éreztem, hogy elmosolyodok intettem neki és a falkám tagja felé fordultam.

- Ne is tagadd!

- Mit? – tettem az ártatlant.

- Hát azt, hogy ölni is képes lennél érte. Gyanítom, hogy az Ő fajtájukba tartozik, de hogy-hogy nem tud róla?

- A múltkor voltam a házukban, az egészben lehetett érezni a Nemesek össze nem téveszthető szagát. Azt még nem tudom, de ki kell derítenünk, hogy miért nem tud róla.