Be Burkolva
- Testem rabja -
- Testem rabja -
Megállíthatatlanul szakadt az eső, már órák óta. Nem hiszem, hogy ezt a szellőző falának dőlve észrevette volna az a lány, aki jó ideje ott gubbasztott. Várta az elkerülhetetlent, hiszen kórházi ruha van rajta az ég szerelmére! Hova mehetne? Senkije sincs, odabent pedig az őrültek háza már egy ideje zajlik. Belefáradt, úgy volt, hogy ez is egy átlagos nap lesz, felkel és iskolába megy, aztán atlétika órára, de nem… Neki itt kell az esőben tépelődnie és várnia valakire, vagy valamire.
Talán elmesélhetném, hogy hogyan is került ide a lány. Talán meg is tenném, ha méltónak tartom a gyarló elmédet arra, hogy elolvasd eme sorokat. Hiszen, honnan tudhatnád, hogy mit tartalmaznak eme lapok? Csak… csak nem? Meg akarsz idézni? Hah! Nem szép dolog tőled, hogy megváratod szerény személyemet. Hogy mondod? Ah, hát persze poros kis kép vagyok én neked? Igen… Ez elgondolkodtató… De nézd csak meg jobban. Szerintem láss jobban mögé. Akkor már nem lesz ekkora a szád! Ott vagyok Én is! Azt hiszed? Rosszul teszed! Na, majd én megmutatom! Lássunk hozzá, ki győzedelmeskedik?!
Egy ideje már érett a dolog, hogy ide kerüljön, nem-nem a zárt osztályra. Pusztán, az orvosiba, egy rutin kivizsgálásra. Szerintem megtehették volna azt is, hogy amint kiderül a diagnózis, megfigyelés alatt tartják, de nem. Az emberek hülyék. A közvetlen veszélyt sem ismerik fel, hol maradnak már a régi értékek, azok a jól bevált módszerek? Sehol. Az idő múlására bízták azt, hogy kigyógyul-e belőle vagy sem. Pedig az ember nem mindennap kezd el, idegen nyelven beszélni, ráadásul úgy, hogy agydaganatnak vagy autizmusnak semmi jele. Ráadásul a feltárt kortörténetben egyáltalán nem esett szó elmebetegségről és tartós elmebajról a felmenői között. Akkor mi lehetett a baj?
Én, tudom! Elmondjam neked? Érdekel mi? Akkor ülj le és ne járkálj, sőt ne is igyál. Szerintem az árt az egészségednek, pláne akkor, ha azt szeretnéd tudni, hogy mi volt a baja a lánynak, azon a megsárgult képen. Átjáró! Ezt a szerepet tölti be a mi kis tervünkben. Ne tátsd a szád, ne is ámuldozz, ez a színtiszta igazság. Azt hiszed, hogy csak bolondozok? Marha…
A nyomás, amely vészesen körül ölelte minden oldalról és egyre nagyobb súllyal nehezedett rá. Minden egyes kis eső csepp fájdalmas karcolatokat égetett a húsába, belülről vérzett, az összes belső szerve változáson esett át. A testhőmérséklete megemelkedett, lázálmok gyötörték. Megannyi test és alak görnyedezett vele együtt az esőben, hangtalanul sikoltott, ám a vihar elnyomta még a nyöszörgéseinek neszét is.
Azt mondtam lázálmok mi? Te ezt el is hiszed? Szégyentelen! Olvass tovább!
A végzet egyre jobban körül ölelte, úgy tűnt, hogy a belső szervei mégis megkegyelmeznek neki, a fájdalmas görcsös érzés és az látszat, hogy minden csontja más irányba áll, elmúlt. Megkönnyebbült. Végtelenül hálás lehet a sorsnak. Hogy ez túlélte. A földön kuporog, csak nagyon lassan múlik el a zihálása és újabb percekbe telik mire feltornázza valamelyest magát a falnak, hogy megtámaszkodhasson.
Sors? Szarok rá, én voltam az, aki segített neki. Igen? Szerinted is? Létezik? Bizonyára. Ismered a párkákat? Akkor meg ne magyarázz! Az életemet kockáztatom te meg Hitetlen itt, adod nekem az értetlent! Hogy, mi? Kórházi ruhában, elmebeteg? Jah, szerintem is. Látsz rajta kényszerzubbonyt? Akkor meg? Hirtelen agybaj? Sokk? Hát, elég nagy lehetek, nem gondolod, hogy sokként éljenek meg?
Lassan eszmélt rá, hogy mi történt vele az eső kezdett elállni, ő meg, mintha a mocsárban a piszkos földön járt volna, értetlenül vette szemügyre, hogy az a kosz, amit a lábán lát a saját vére. Már, ami maradt belőle. De az eső hamarosan azt is elmossa. Aztán hirtelen elcsöndesedett minden. Halovány fény derengett a lány körül.
Szerinted? Aha! Feloltottak egy lámpát mögötte… Mister szkeptikus… Figyelj…
Kellemes meleg járta át a lány testét, megtisztítva ezzel az elmúlt percek hűvösétől és fájdalmaitól. Lassan emelkedett fel mintha egy zsinóron húznák fel, nem is önmaga mozdult meg azért, hogy felkelhessen. Megtapogatta az arcát, és felsóhajtott.
- Még élek! – nyugtázta és egyúttal össze is szedte magát. Úgy érezte, hogy figyelik. Körbe nézett, de nem látott semmit. Se a párkányon, sem ott ahol az imént még ücsörgött ki tudja, hogy mennyi ideje. Úgy érezte, hogy valami megváltozott körülötte. Igen, a színek lesznek azok! Mások, sokkal élénkebbek és messzebbre is ellát, mint eddig. Mintha a dolgok mögé látna. Te jó ég! Az a ház a távolban! Fenséges, lélegzik és nevet és hívogatja. Mögötte mintha elégedett sóhajtás hallatszódna, hátra kapja a fejét, de nem lát senkit sem. Ekkor a szeme sarkából észrevesz egy halovány fenyegető vibrálást. Félénken fordul arra, homályos, tátongó lyuk az éterben. Sikolyok és a brutalitás fellege lengi körül az egészet. Remegve felsóhajt, és egyhelyben toporog. Ekkor egy éles vihogó kacaj hallatszik szintén mögötte. Hirtelen fordul meg a tengelye körül. De nem lát senkit. Megrázza a fejét és jól megdörzsöli a szemét.
- Ez, az! Látom, már kapizsgálod! - a hangja ugyan olyan nyugodt és biztonságos volt, mint az a sóhaj, percekkel ezelőtt.
- Ne szóóólj bele teee – a hangja hisztérikus és vékony volt, mint a vihogásnak, idegtépő és viszkető, mintha az ember koponyáját ütnék belülről kifelé.
- Kik vagytok?! Hagyjátok abba! Gyertek elő!!! - a lány inkább hisztérikusan parancsolta, mint kérte. Ebben a pillanatban egy alak tűnt fel pontosan ott, ahol a lány átélte az agóniáját. Lezseren nekitámaszkodott a falnak. Fehér csuklyát viselt, ami az arcának felét eltakarta, markáns álla biztonságot sugárzó félmosolyra húzódott. Enyhén férfias borostát viselt, a karját keresztbe fonta a széles mellkasa előtt, egy sötétkék atlétát viselt, a csuklya pedig egy sportzakóhoz csatlakozott, ami szintén fehér volt és hosszabban lenyúlt a hátulja a vádlijáig. A nadrágja is fehér volt farmer, vagy bőr. A lány nem tudta megmondani, de mintha minden egyes darabot a férfira illesztettek volna. Most vette csak észre, hogy körülöttük esik csak az eső, de ők nem lesznek vizesek. Barátságos kék szempár villant a csuklya alól a lányra. A velejéig hatolt, a mellkasa is belefájdult abba az érzésbe, ami megfogta a lelkét és a zsigerekig hatolt.
- Hééé, te! Nem ér ezzel próbálkoznod! – a hisztérika megszólalt a lány pedig megpördült ismételten a tengelye körül. Magas volt, de nem volt magasabb a mögötte álló férfinél. Nő volt, hosszúszárú csizmát viselt, amely comb középig ért és necc harisnyát, fekete fűzős bőr kombidressz volt rajta, egy vastag övvel és némi vörössel körítve, a kesztyűje, ami a könyökéig ért és a haja, vakítóan vörösen csillogott.
Arrggh ez a hülye! Egy nőt küldött a nőnek. Menten elszaggatom azt az átkozott papírt, amit a kezedben tartasz! Egy, bombázót… egy… dominát. Meg vannak ezek húzatva ott mostanában? Egy olyan kaliberű faltámasztó ellen, mint a fehér ruhás?! Nyomorultak!
- Válassz engemet! - ekkor a nő leugrott a párkányról a bőr ruhák szinte nyikorogtak, rajta de olyan érzéki volt, már csak a mozgása is, hogy a szinte csupaszon ácsorgó lány beleborzongott. A fekete ruhás úgy simította végig magát, mintha kelletné magát. A távolban egy gúnyos köhintés hallatszódott, az alak, akihez tartozott, csak a fejét fordította oldalra az ég felé aztán lassan komótosan visszafordult a pároshoz.
- A nevem, Drake. – kevesen sejtik, tán még a domina ruhás sem, hogy valójában mit jelent ez a név. Valóban csak egy pillanatnyi választás, a helyzethez illő? Lehet.
- Az enyém, Raven! – a lány mögött álló nő büszkén és kihívóan meredt a férfira és egyre közelebb sétált a magas sarkúban egyértelműen tudtára adva a középen álló áldozatnak, hogy itt van, figyel.
- Aaaz… az jó! – a középen ácsorgó lány kétségbe esetten pislogott körbe. Nem tetszett az a sötét szembogár, ami a nőből rá meredt. Óvatosan hátrált vissza, oda ahol kuporgott. Egészen addig ameddig megérezte, hogy a hideget az a kellemesen meleg érzés váltja fel. A férfiből áradt.
- Nem lehet igaz, te kupac burok! Döntsd már el végre! – azzal a nő közelebb lépett és megragadta a lányt a nyakánál fogva. Felemelte, a levegőben kalimpált a lába. Görcsösen markolta a kezet, ami a nyakát szorongatta. De egy hang sem jött ki a torkán. Meg volt rökönyödve. Nem értett semmit. Egyedül csak azt remélte, hogy a mögötte álló férfi segíteni fog neki, de nem tette. Az csak ott állt a páros mögött és a jelenetet szemlélte. Hűvös nyugalommal.
- Én… én ezt, nem akarooohm… Erhesszh… elh! – kezdte idegesíteni a saját helyzete. Elkezdett rugdosódni, aztán megelégelte, mivel a nő csak gúnyosan kacagott. Elkeseredetten zokogni kezdett. Majd egy fehér villanás kíséretében a földön találta magát. Az őt fogva tartó kéz lehullott a földre, majd megannyi hollóvá változott. A fehér ruhás férfi, mosolyogva a kezét nyújtotta és felemelte a karjaiba a lányt. Együtt távoztak a fénybe, ketten.
Anyám, ezt a maszlagot! Látom, beveszed. Beindult a gyarló fantáziád és kreáltál magadnak egy rózsaszín álommal telített véget. Jellemző. Ti mindig ilyenek vagytok. Még Csipke Rózsika sem rohadhat meg a tövisek mögött, Arielnek is hangot kell kapnia a végén és énekelnie. Hamupipőke meg egyenesen röhejes azt se tudják a törpök, hogy egy jól irányzott Heimlich fogással elintézhetnék a dolgot… Jah, várj azok túl alacsonyak egy ekkora kaliberű feladathoz…
A francos francba! Eltértem a tárgytól. Felbosszantanak ezek a végek. Ha filmben lennénk én a visszaforgatás gombot javasolnám, hogy nyomd meg. De lásd, milyen kegyes vagyok hozzád. Elmondom, hogy hol tévedtél el… Figyelj! Nem is olyan vészes…
- Én… én ezt, nem akarooohm… Erhesszh… elh! – kezdte idegesíteni a saját helyzete. Elkezdett rugdosódni, aztán megelégelte, mivel a nő csak gúnyosan kacagott. Érezte, hogy a átrendeződött belső szervei küzdenek a szorítás ellen. A lány elméjét arra sarkalva, hogy végezzen ezzel a Raven nevűvel. Akkor pedig minden meg fog oldódni. Gurgulázó sikolyt hallatott és sárgásvöröses fény gyűlt az ujjai hegyébe. megfogta a nő fejét majd szorítani kezdte. Az pedig velőtrázóan sikoltozni kezdett, de már önszántából nem tudta elengedni a lányt, már nem is volt mivel. Eltűnt a semmiben a keze, majd a lábai és a végtagjai a lányból áradó fényben. A végén csak a feje maradt meg, de addigra a lány elfáradt és elmúlt a ragyogás. Akkor mozdult meg a férfi és tüntette el a fejet kék ragyogásban kísérve. A lány mögé lépett és felemelte, alig hallható csusszanás volt az egész majd egy döbbent és értetlen arc, a lányé. Hát mégis? Muszáj volt
- Requiescat in peace*! - suttogta a férfi, és a karjaiba emelte az immár halott lányt. Nem látszott sem szomorúnak sem boldognak. Egyserűen csak elfogadta, hogy így történt. Elindult, le a lépcsőn, ami a tetőtérre nyíló ajtó mögött volt.
Látod! Megmondtam! Te kreáltad a véget, mert nem volt merszed elfogadni az igazságot. Legközelebb jobban nyisd ki a szemed! Förtelmes. Kíváncsi vagy mi történt? Szerintem ne legyél. ennyi volt, elmúlt fájt neki, de nem sokáig, mert a szívébe szúrtak. Nem lehet igaz, hogy nem hagyod abba a rimánkodást. Jól van… ha ennyire hajthatatlan vagy…
Nézz fel! Igen… A férfi a kék szemekkel, fehér ruhában, csini kis fejvadász tőrrel. Aha… nem… Miiiii? Hogy még mindig nem fogtad fel? Berosálok rajtad. Ez itt figyelj, lassan mondom, hogy megértsd
_ D r a k e _ fogtad? Tiszta? Igen? Azt neked kéne tudnod.
- Expergiscimini** - hallod ezt? A mennyei fanfárt? Igen? Helyes. Gratulálok! Kibírtad… Most menj, Drake majd mindenben segíteni fog. Hogy én? Asher az eltévelyedettek és a megtaláltak belső hangja. Mellesleg egy pártatlan alak, aki igazán egoista és csinos. Az, aki segít felfogni, hogy tulajdon képen kívülről láttad az egészet, de mégis veled történt. Így könnyebb nem? De. Nem őrültél bele. Naaaah, menj már. Nehogy megvárasd az Úrfit! Dehogy fog! Azért ölt meg, mert muszáj volt. Kitörölt az emberek emlékezetéből, de újra élesztett. Halhatatlanná tett, egy eszközzé, amely védelemre alkotódott meg. Igen… Jól tetszed. Majd meglátogatlak teljes valómban, egyszer… Készülj fel, a lélegzeted is el fog állni, Drake felkötheti a gatyáját mellettem. _Meeenj mááár! _
Vége
Requiescat in peace* = Nyugodj békében!
Expergiscimini** = Éledj!
Szia!
VálaszTörlésFelfogtuk az üzenetet!
Puszi Mili, Kylie