Halhatatlanok - 11. fejezet

Immortal War and Love

 11.fejezet

Megint?!

 

Az éjszaka közepén, ki tudja mikor felpattantam az ajtóból és a telefonomért mentem, megkerestem, valahova a párnám alá tettem, meg is találtam. Megnyomtam a gyorshívást és vártam. Tudtam késő van, de nem igazán érdekelt, az apámat hívtam, nem törődtem vele, hogy éppenséggel tárgyaláson lehet. Nem számított.
- Oh, szia, Kicsim! Nem bírsz aludni? – megnyugtató volt hallani a hangját.
- Apa! –most hogy hallottam a hangját, úgy éreztem, hogy az elmúlt nap csak egy rémálom lehetett. – Tudod, illetve, tudtad? Hogy, az alak váltok, tündérek és halhatatlanok és varázserő, látomások és az erdő… - hadartam egy szuszra.

- Hohooó! Lassíts egy kicsit lányom…
- Aztán jött valami Jeremy és azt mondta, hogy a Hitvese vagyok!? Te érted ezt?
- Micsooodaaa?! Ezt nem hiszem el, ez felháborító! Mit keres az ott?! Még mindig a táborban vagy?  - a legborzasztóbb az volt, hogy nem azt mondta az apám, hogy semmi baj, hogy semmi sem történt, csak rosszat álmodtál. Nem. „Mit keres az ott?!” Ezek a szavak visszhangoztak az fejemben.
- Igen, itt vagyok, de apa… - magam elé néztem és töprengtem, hogy mit tehetnék, mondhatnék. -  Ez, igaz, úgy értem te és anya körülbelül…- itt nyeltem egy alig hallhatót, úgy éreztem, hogy teljesen kiszáradt a szám - ezer évesek vagytok?

- Öhm… Kicsim… - hallottam, ahogy egy asztalon dobol.
- Hallgatlak apa! – a hangom megremegett, próbáltam magabiztos lenni, de a helyzet abszurditása megrémisztett, én vonom felelősségre az apámat… Hihetetlen! Hosszas hallgatás állt be a beszélgetésünkbe, hallottam, ahogy lélegzik és tudtam, hogy ráncolja a homlokát és ilyenkor többször idegesen végigsimít a hajában, megállapodva a tarkóján amit mindig megvakar. Én, pedig álltam a szoba közepén és vártam, idegtépő percek voltak.
- Igen! – hallottam a beletörődő és megsemmisült hangját.
- Ez… - éreztem, ahogy forog körülöttem szoba, a kezemből kihullott a telefon, apám ordítását is félig hallottam már csak.
- KICSIM… NE… MEGGONDOLATLANSÁGOT!
Ugyan mit tehettem volna, az édesapám, aki eddig betöltötte számomra az egész világot, aki óvott és védett, most mondta, hogy az egész életem egy hazugság volt. 

***

Reggel az ágyamon ébredtem és arra, hogy Linett a fejemhez vágja a párnáját.
- Ébredj! Ma lesz a kirándulás! Bepakoltam neked is, még tegnap, Kat-tel.
- Nem megyek. – befordultam a fal felé és a fejemre húztam a takarót.
- Na, mi az, mondd el, Andy hülye volt veled? – éreztem, ahogy leül az ágyam szélére. Én pedig nagyot sóhajtottam. Nem tudtam mit mondhatnék Linettnek.  Így inkább csak morogtam.
- Nem, de azt hiszik, hogy a puszta megjelenésükkel jogot formálhatnak rám! – végül is, nagyjából ez is az érem egyik oldala. Csak az én esetemben, ez inkább kocka és mindegyik oldalán sötétség és hazugságok bujkáltak.

- Azt hiszem, most nem csak, Andyről van szó… - gyengéden lehúzta rólam a takarót a barátnőm és átölelt.  Jól esett ez a barátias gesztus és elmosolyodtam.
- Tudod mit?! Nem fogok törődni velük, élvezem a túrát és jól elleszünk ketten, fiúk nélkül is! – igen, kimondtam az ítéletet, nem fogok tudomást venni a dolgok alakulásáról. – Most, pedig elrohanok fürdeni. Apropó az éjszakát hol töltötted?
- Hát, volt egy buli a csapatnál, aztán mindenki… ment a maga dolgára… - láttam, hogy belepirul a dologba így kezdett érdekelni a téma.
- Hóó, kivel voltál? Hmm? – felkaptam a törölközőmet és elindultam, ő pedig a nyomomban becsukta a szobát.

- A kosárlabda csapat mindenesével. – nyak behúzva ért utol.
- Na, ne mááár! – vigyorogtam rá. A mindenes fiú egy valódik Clark Kent volt, kis szemüveges ne bánts virág, együgyű és butuska külsejével egyből vigyorgásra késztette a lányokat, de az első napon, amikor megláttuk a szemüvege nélkül és egy szál alsónadrágban az úszás órán, joggal mondhatom, hogy az összes lány álla a medence alján koppant.
-Dee...dee… - és vigyorogva libegett ajtót nyitni nekem a fürdőbe.
- Tudod, ez hihetetlen! Te és Ő és, hűűű! – nem találtam rá jobb szavakat. – Hogy érzed egy éjszakás kaland voltatok egymásnak, vagy… - felé fordultam és jelentőségteljesen megemeltem a jobb szemöldökömet.
- Nem tudom… Remélem hosszabb távú, mert isteni volt vele az éjszaka!Williamnak hívják és emlékszel arra mikor először volt úszás óránk? Na ott volt ő is. Azóta már az úszó csapat tagja! Hihetetlen milyen jó teste van – míg fürödtem addig ő végig beszélt, , míg felöltöztem és fogat mostam közben is William volt a téma én mosolyogva hallgattam és bólogattam.
- Siess, mert le késsük a reggelit! – gyorsan felkaptam a cuccaimat, nem sminkeltem sokat, sőt soha nem is volt rá szükségem inkább csak a szájfényt használtam, és ha néha úgy tartotta a kedvem, akkor kiemeltem egy szolid sminkkel az szemem színét.
- Jó, jó megyek már! – vakkantottam Linettnek és sietve megtettük a fürdő és a házunk közötti távot.

***

Egy bakancsot vettem fel, és egy hosszú szárú erősebb vászonnadrágot, mellé egy vastag pántos topot aminek a színe indigókék egy nagy mintával a közepén, amin épp Tom be kap egy nagy ütést kalapáccsal, Jerrytől. Egy napszemüveget is viseltem, ami eltakarta a kialvatlan szemeimet és némileg barátságosabb ábrázatot kölcsönzött, mert, igen csak morcos hangulatban voltam. Jeremy az álorvos és most túravezető több lány örömére a csapat elején haladt és gyönyörködhettek a formás vádlijaiban és izmos karjában. Felhorkantam, ahogy Linett is oda sietett a lány felhőhöz.

- Akkor, most jól figyeljetek, a tanáraitok utasítására be kell gyűjtenetek néhány gyökeret és bogyót. Remélem mindenki emlékszik a tegnapi oktatásra! Itt a lista, hármas csapatokban fogtok keresgélni és két óra múlva itt találkozunk.  Senki se menjen messzebb húsz méternél és jól jegyezzétek meg, hogy ki-kivel van csapatban. Két óra múlva a teljes létszámú csapatokat itt várom. – egy kiszáradt fatönkre feltűzött egy neon sárga zászlót.  A túra elején Andyék többször megpróbáltak velem szóba állni, de valahogy nem volt kedvem hozzá. Így most ők is egy külön csoportban ácsorogtam. Kedvetlenül megrugdostam magam előtt egy követ és elindultam Jeremy felé. Kellett a papír és amúgy is be kell gyűjtenem azokat a dolgokat, ha nem akarok egyest kapni, akár egyedül is vállalom a keresgélést, addig sem kell másnak elviselnie.
- Kis Asszony maga nem talált magának társakat? – itt észrevettem, hogy egyértelműen mögém tekint, oda ahol a Sun Dance-k álltak.  – Akkor majd én segítek! – amilyen negédesen mondta, majdnem elhánytam magamat tőle, a papírt kikaptam a kezéből.
- Majd ha fagy, és besárgult a haja, Mr. Duncan a túravezető… - gúnyosan elmosolyodtam, de abban a pillanatban el is sápadtam a haja tényleg besárgult és az a jéghideg fagyosság a tekintetében, teljesen megdermesztett. Halkan és bársonyosan elnevette magát én pedig sápatagon elfordultam.
- A közelembe ne merjen jönni! – és dühösen otthagytam. Körbe néztem, Andy és Kat Linettel álltak egy csoportban, Josh pedig valahol külön, Nejivel és Kazumival. Sóhajtva elindultam a fák irányába.
- Héé, ugye te Linett barátnője vagy?! – értetlenkedve fordultam vissza a hang irányába. William, aki eleinte tényleg a kosárlabda csapat kisegítőjeként dolgozott, de most már az úszócsapat tagja, felém tartott. A szemüveg mögött értetlenkedve pillantottam a fiúra és bevártam.
- Igen, veled volt az éjjel nem? – egyből a lényegre tértem, hát ilyen az én formám… William, zavartan köhintett párat én meg elvigyorodtam, de mire ismét rám nézett megpróbáltam rendezni az arcvonásaimat.
- Deh… Tudod, arra gondoltam, ha már nem találtál magadnak párt, akkor keresgélhetnénk együtt. – mosolyogva pillantott rám.
- De, neked nem inkább Linettel kéne lenned? – szkeptikusan emeltem rá a tekintetemet és még a napszemüvegemet is feltoltam a fejem tetejére, karba fontam a kezemet és vártam.
- Kéne, de mintha szándékosan került volna engem a reggel. – kicsit oldalt léptem és az említett személy felé pillantottam. Lelkesen integetett nekem és bólogatott, ismertem ezt puhatolózzak, ismerjem meg jobban az illetőt, akivel volt… Aztán számoljak be neki arról, hogy mit gondolok az új választottjáról. Halványan elmosolyodtam, és a szemeimet forgatva vissza fordultam William felé.

- Tudod, azt hiszem, kicsit szégyelli magát, hogy reggel ott hagyott téged, néha elég visszahúzódó, de sietnünk kellett az összepakolással… - itt jelentőségteljesen elhallgattam, majd megfordultam és elindultam a fák irányába. A mérges szömörcét tudtam egyedül, hogy hogyan néz ki, és hogy azt el kell kerülnöm, de ennyi. Nem érdekelnek túlzottan a növények és az előadáson sem voltam ott, így azt se tudtam mit kell begyűjteni.
- Mit szeret leginkább Linett? – a kérdés hallatán meglepődve kaptam fel a fejemet, épp a cipőm orrát tanulmányoztam látva, hogy William mindent az irányításába vont, kikapta a papíromat a kezemből és elkezdett a föld fölött görnyedezve haladni, kissé lemaradva követtem és a fák lombkoronáját fürkészve belekezdtem.

- Hát, szerintem ezt leginkább tőle kellene megkérdezned. – amit leginkább utáltam az-az volt, hogy ha egy fiú nem a választottjától kérdezi meg, hogy -„Szereted a tojásrántottát, vagy mit gondolsz a pókokról…” - stb… a szememet forgatva sétáltam az erdőben, elővettem a táskáim egyikéből egy fényképező gépet. Ugyanis szerettem fényképezni, megörökíteni egy- két pillanatot, de nem is inkább magamról, hanem a környezetemről. Kikapcsoltam az autó vakut a gépen és elindultam az én kis felfedező utamra. Igyekeztem minél közelebb maradni a csapattársamhoz azért, mégis. Körbe néztem, hogy mi vagy ki lehetne alkalmas célpont. Andy épp egy viccen nevetett (katt) majd a homlokát megtörölve felegyenesedett és nyújtózkodott (katt) mint egy macska. Az ingje felcsúszott a hasára és kivillant a lapos és izmos hasfala ( katt). Elvettem az arcomtól a gépet, hogy megnézzem a képeket, de úgy gondoltam előtte még egy kattintás nem árt, így Andy arcát vettem célba, egyenesen rám nézett bele a kamerába. Gyorsan megnyomtam a gombot majd zavartan mosolyogva elfordultam.

- Josh is örülne ám ilyen képeknek, csak nem róla, hanem inkább a Kis Hölgyről. – igen, belefordultam Josh vigyorgó arcába.
- Dugulj el! – ráförmedve kiléptem oldalra mellőle és elindultam tovább fényképezgetni.
- Jasmin, gyere! – igen alkalmi csoport társam már meg is mentett a további szócsépléstől. Nem mintha szükségem lett volna rá. Mérges voltam Joshra, mert olyan halkan mögém lopódzott. William mellé érve leguggoltam mellé a bozótoshoz ahol épp görnyedezett. Egy sün gömbölyödött a bokor takarásában. Nyomban elkattintottam pár kockát és Williamra pillantottam, aki pár pillanatig még a kis állatot bámulta.
- El kéne vinni valami nyugisabb helyre. – fejével a ricsajozó társaság felé bökött.

- Maradj csak, majd én megcsinálom, úgy sem vetted eddig semmi hasznomat. – rámosolyogtam, a fényképezőgépet a nyakamba akasztottam, felvettem a sünt és elindultam az erdő sűrűbb része felé, nehogy valamelyik osztálytársam rá lépjen, vagy pedig valamelyik tréfáskedvű focista valami vérfagyasztó játékot találjon ki játék gyanánt a kis állattal. Óvatosan haladtam és fél füllel arra figyeltem milyen közel vannak még az iskolatársaim. A másikkal pedig a madárcsicsergést és az erdő zaját. Éreztem, ahogyan a kis állat mocorogni kezd a kezeim között, így megálltam, hogy megnézhessem azt, ahogyan kigömbölyödik vagy legalább is félig rám pillant a szemeivel és kapálózik az apró tappancsaival. Letettem a földre és gyorsan elő kaptam a fényképező gépem, leguggoltam, hogy készíthessek néhány fotót a megmentett kis állatomról.