Angyali Harcos. - 7.fejezet

 Angyali Harcos

7. fejezet

 

Az illatok csak úgy kavarogtak bennem, ódon régiség szag, friss selyem,  és izzadság szag. Fel ülök, már nem hasogat semmim sem. Mindenem épségben, senki nem harapott belém.

 # Csak akkor tehetnék, ha ébren vagy. Alvás közben szégyen egy társunk véréből inni…

- Kösz, az infót!  - feleltem gondolatban a másik tudatomnak. Ettől mihamarabb meg kell szabadulnom. Az ziher, mert egy testben két tudat nem élhet meg, egyszerre. 

- Elárulnád, hogy hol vagyunk? – körbe néztem a szobában, egyetlen egy ablak sem volt benne, viszont annál kényelmesebb volt. Az ágyamat vetem szemügyre, hatalmas, legalább akkora mint az otthoni.  Ez a szoba a többivel ellentétben a minimál berendezésre törekedett, egyszerű színek, fekete, fehér  és barna, fekete az ágykeretem a televízió és a bőr kanapék és fotelek amelyek az ágytól jóval messzebb foglaltak helyet. Úgy tűnt, akár még társaságot is fogadhatok, a foteleknél egy üvegdohányzó asztal foglalt még helyet. Vele szemben a falon a tévé, innen is jól rá lehet látni. Nyújtózkodni kezdtem, az izzadság szag belőlem jött. Fintorogva keltem fel az ágyból, körbe jártam a szobát, sehol nem találtam semmit, kivéve néhány mini kamerát. 

-  Ezek, még magukat is így figyelik? – töprengve vakartam meg a bordáimat, majd megfordultam, két ajtó volt, elindultam az egyik irányába. Zárva.

 # Csak azoknak van kamera, akik újak. Tudom, voltam én is itt egy darabig. – felelte Solomon foghegről. Hirtelen, megmordult a gyomrom, fájdalmasan gondoltam egy tartalmas villás reggelire.

- Tudod, eddig nem gondolkodtam el a táplálkozási szokásaitokon… Esztek, ti egyáltalán valami… Normálisat a véren kívül is? Tudod, mire gondolok… Gyros és ehhez hasonlók… - fájdalmas fintorral dőltem hátra az ágyon és támasztottam meg a tenyeremmel a tarkómnak a párnát. Most, hogy a szoba feltérképezése után jutott időm magamra is és a gondolataimat is csak én birtokoltam, mert úgy tűnt Solomon, valamiért befogja, észrevettem, hogy a cipőmet levették rólam, a nadrágomat levették rólam, ahogy a vértől mocskos póló sem volt már rajtam.

Töprengésemet egy kopogás szakította félbe, nem válaszoltam, az alak azonnal be is lépett, miután elfordította a kulcsot a zárban a kinti őrök egyike. 

- Minek kopogsz? – hallottam az öblös férfihangot.

- Megszokás! – jött a parázs, női hang.

Félig lehunyt szempilláim alól figyeltem a szobába lépő alakot, vékony, elég alacsony, százhatvan centi körüli, vörös hajú nő, bőr nadrág, magas sarkú szintén bőr csizma, amely térdig ért, fűző, és egy blúz, amely a fűző felső részéből jött ki. Akár egy különös góth-nak is elmenne, de a kihívó, meggyvörös ajakrúzs megcáfolta a gondolataimat, a haját kiengedve hordta, hullámos loknik meg ruganyosan lengtek minden mozdulatára. A csípőjét sem felejtette elriszálni, behunytam a pilláimat és, ekkor egy gyöngyöző kacaj szállt fel a nő ajkáról.

- Te, aztán nem vagy semmi! Azt hittem, hogy még javában alszol, mire visszaérek. – várt egy kicsit, de mivel nem szóltam, folytatta. – A nevem, Rica, igazából, Erika, de ez így sokkal jobban tetszik.  Benned kit tisztelhetek, magyarok bikája? – oda húzott az ágy széléhez egy széket és fordított lovagló ülésben rá helyezkedett, a kezében tartott szatyrokat pedig még előtte letette a dohányzó asztalra.  Unottan emeltem rá a tekintetemet, engem figyelt, leplezetlenül mért végig, a boxer alsómnál pedig elidőzve.

- Erik. – válaszoltam.  Majd újra a plafont tüntettem ki a figyelmemmel.

- Majd, megszokod. Először nehéz lesz, de majd idővel megszokod. – egy fintor kíséretében ismét rápillantottam. 

- Úgy beszélsz, mintha tudnád, mi az, amikor erőszakkal megbecstelenítenek, aztán el is tipornak… Mire felébredsz, az egész világ kifordult a sarkából és te csak nézel, azt se tudod, hogy hol vagy…

- Nem ismersz! – a kedélyes hangja pillanatokon belül olyan hűs lett, mint az északi sark fagyott levegője. – Indulj fürdeni, aztán megkezdődik a gyakorlatod. – értetlenkedve meredtem rá.

- Minek az? Tegyetek ki a napra, aztán majd elporladok… - feleltem unottan. Továbbra se mozdultam, a gyöngyöző kacaja ismét megdöbbentett.

-  Butus vagy, minket nem érhet ilyen megtiszteltetés… Csak egy angyal, fajtánk béli vagy, ahogy az emberek hívják, mitikus lények képesek erre. – korholt meg szinte anyai szeretettel.  – Egyébkén az a nő, a helyi vámpír kolónia Úrnője. Felbosszantottad, ugyanakkor megaláztad, hogy nem ittál akkor a véréből, mikor ott, mindannyiunk előtt térdre kényszerítetted. – töprengő hangra váltott- Légy vele óvatos!

- Miért vagy ilyen… - kerestem a szavakat, miközben kutatóan pillantottam rá.

- Kedves? - én bólintottam, majd felkeltem és elindultam a másik ajtó irányába, amely vélhetőleg nyitva is volt. Egy hatalmas fürdőhelyiségben találtam magamat, itt legalább volt ablak. A plafonban spot lámpák gyúltak meg, ahogy feloltottam azt, gránitból volt minden borítva. A padló, a mennyezet, a mosdótál és még a csap is fekete anyaggal volt bevonva. A sarokban egy méretes sarokkád foglalt helyet a mellettem levő oldalon egy hosszú zuhanykabin, amelynek elhúzható ajtaja most nyitva volt. Beljebb léptem, hallottam, hogy a nő is jön velem.

- Hmm… ez? Nagyon fájt? – az ujjai lágy simítását éreztem a hátamon, éreztem, ahogyan körbe rajzolja, egy hatalmas tükör felé pillantottam, félig oda fordultam háttal neki és úgy pillantottam vissza a tükörképemre, nem panaszkodhattam, tényleg jól sikerült az átváltozás. Majdnem úgy festettem, mint az eredeti testemben.

- Igen. – egy a derekamtól kiinduló fekete, majd hullámzó olajos színben csillogó tetoválással néztem szembe.  Figyelmeztetés, egy másik angyalnak, jel, hogy ne öljön meg, egy vagyok közüle. Angyal nyelven íródott.  – De nem volt, ilyen… intenzív, úgy értem… Nem hullámzott… meg ilyenek… amikor elkészült… Egyszerű fekete volt… - feleltem a nőnek.

- Nos, mivel megváltoztál… így néhány képességed, külső és belső tulajdonságod is másabb lett… - felelte, még mindig megbabonázva, bámulva a hátamat.

- Fürödhetnék? – kérdeztem tőle. Miközben vártam, hogy magamra hagyjon.

- Persze, tessék. – azzal az egyik fiókból előhúzott egy tusfürdőt, valamint a törölközőt is.

Jól eső érzéssel álltam be a zuhany alá és tekertem el a hőfok szabályzós csaptelepet, hogy aztán megnyomva a gombot a kellő hőmérsékletű víz zubogjon le rám.  Hallottam, ahogy Rica becsukta maga után az ajtót és távozik. Alaposan megmostam magamat, a fejemet dörzsöltem, amikor ismét ajtónyitódást hallottam. 

- Rica! Egyedül is megy, elhiszem, hogy kíváncsi vagy a tetoválásra, de azt a fürdőn kívül is megmutathatom!  - feleltem foghegyről, aztán egy csiklandós érzést éreztem szintén a hátamon a tetoválásomon. Beleborzongtam.

- Oh, hát Rica még ezt is hamarabb látta, mint én?! – suttogta mérgesen a női hang. – Mióta vagytok ilyen jóban, hogy a hátadat mutogatod neki?! – kérdezte tőlem az ismerős hang. – Majd adok én neked, ilyen jóban lenni… másokkal is! – vicsorogta és hirtelen lefogta a karjaimat, döbbent nyögés szakadt fel a torkomból. 

- Eressz el te szuka! – hörögtem, miközben neki nyomott erőteljesen a zuhanyzó ablakának. – Te, őrült vagy! – kaptam a szabad kezemmel a nyakához, és úgy emeltem szemmagasságba magamhoz. Nem tagadom, jól bírta és még csak el se fintorodott. Helyette egy önelégült mosoly kíséretében vájta szabad kezének körmét az egyik artériájába, majd onnan az én férfiasságomra, ami valljuk be egyáltalán nem szuperált és nem is bántam. 

#Szedd össze magad! Ne veszítsd el a fejed, az a célja, az újszülötteknek, nagy a vér iránti vágyuk, de másképp is ki lehet elégíteni azt.  Amúgy szoktunk kajálni, normális ételt is. Kedvtelésből, de mindent lebont a szervezetünk és semmi sem távozik ki belőlünk.

- Valóban? Ez borzasztó. – éreztem, ahogyan elönti az orromat a forró vér selymes illata. A nő, ki egykor az ausztriai császárság leg barátságosabb személye volt, meztelenül várta, hogy cselekedjek. Ujjai határozottan becézték a lábam közti forróságot.  Éreztem, ahogyan a szemfogam megnyúlik és idegesen szántottam végig rajtuk a nyelvemmel. 

- Felidegesítettelek? – rebegte a nő alig hallhatóan.

- Un-do-ríí – tó- vagy! – tagoltam a képébe a szavakat, vadul fordítottam a gránitfallal szembe és markoltam meg a tarkójánál fogva a haját, úgy tartottam, hogy ne kerüljön a szája semmimhez sem közel.  A szabad kezemmel durván markoltam meg a nő derekát és készültem a leg-leg visszataszítóbb dologra. Vámpírral együtt lenni, ez egy olyan angyal számára, mint nekem, aki gyűlöli és megveti őket, szörnyű bűnnek érződött.  Fájdalmasan haraptam bele az alsó ajkamban, éreztem, hogy kiserken a vérem, ez kijózanított, haboztam. Elborította a vér az agyamat. Lehunytam a szememet és kész voltam… arra!

- Kedvesem, szégyellhetnéd magadat! – jött a dühös vádló hang mögülem, ezzel egy időben a nő megmerevedett a karjaim között. – Egy újonccal így játszani. Visszaélsz a helyzetével. Egy üveg nyitódását hallottam mögülem, megcsapott a vér friss illata, megmordult a gyomrom ismét, bár nem enyhítettem a nőt tartó kezeimen, az alak felé fordultam, ott állt mögöttem, a szőke vámpír mester és egy palackos vért tartott az orrom elé.  A víz, már rég nem folyt ránk, valaki elállította. Figyeltem a férfit, majd az üveget felém nyújtotta , elengedtem a nő csípőjét és az italért nyúltam. Még erősebben szorítottam a haját, nem számított , hogy még meg is téphetem a kezeim között tartott alakot. Elvettem a palackot és egy húzásra lenyeltem a vörös folyadékot. Döbbenten meredtem magam elé, mire végre magam elé vezettem a vámpír nőt.

A szőke hajú férfi érdeklődve pillantott végig rajtam, várt valamire, nehézkesen elengedtem a nőt és a férfire pillantottam kérdőn. 

- Nagyszerű, most, hogy ezen is túl vagyunk, Rica nemsokára jön és levisz téged az edző terembe.

- Syssy te takarodj, a szobádba ki ne merd tenni onnan a lábadat és a szolgádat is tartsd magad mellett.  A másikat viszont kiviheti sétálni, ha igényli! – parancsolta a férfi és aztán felém fordult, a pucér és megalázott nő, sebesen távozott a helyiségből.

- A nevem, Báthory, de szólíts Howell-nek. – mutatkozott be az előttem álló és elindult kifelé. Én, még maradtam néhány percig, az üveget még mindig a kezemben szorongattam, majd kilépve a zuhanyzóból a mosdótál szélére tettem és magam köré tekertem egy törülközőt.

- Erik. – feleltem a már amúgy is nyilván valót, hiszen ő hallotta első kézből. A férfi előttem lépkedett és egy bólintással jelezte, hogy érti. 

- Nagyon vigyázz az én Syssymmel, tudod, veszélyes egy újoncnak egy időssel összeszűrni a levet. Idejekorán. Ezért sem engedhetem őt a közeledbe. Tudnod kell, hogy ezen túl mindig próbálkozni fog, most először kerekedtek felül rajta, rajtam kívül és ez még jobban idegesíti a kelleténél. Kihívást lát benned.  – elhallgatott, én megálltam a szobában, a szatyrokból valaki ki pakolt és néhány ruha került elő, az én méretemben, farmernadrág, ing, póló, zokni, cipő, boxer, és egy napszemüveg. Tovább pillantottam a kupacon, egy pulóver és egy baseball sapka is oda volt pakolva.  - Rica, mindjárt itt lesz, átvisz az edző komplexumba. 

A férfi máris a kilincsért nyúlt. 

- Mindenkivel ezt csinálják, rögtön a közepébe vágnak? – kérdezem tőle.

- Persze, hogy elvegyük a gondolataikat arról, hogy mivé lettek. – azzal be is záródott a férfi mögött az ajtó, én pedig elkezdtem öltözködni.  Nekem itt most nyomoznom kéne;- emlékeztettem magamat, gondolatban. Az már világos volt, hogy nem lesz egyszerű. Mérgesen kaptam magamra a boxert, még épp időben, Rica lépett be az ajtón.

- Látom, megúsztad a dolgot… Amint kiküldött a nő, én egyből Báthoryhoz mentem szólni. – az orrom alatt morogtam, miközben a nadrágot és a zoknit is magamra húztam, az atléta maradt utoljára.

- Indulhatunk! – feleltem. 

- Még, nem vedd magadhoz a pulóvert és a sapkát meg a szemüveget is, szükséged lesz rájuk.  Eleinte érzékenyebben reagálsz a napfényre, de idővel megszokod.  – felelte a nő

- Nagyszerű, sálat nem akarsz a nyakamba varrni, nyár közepén? – morogtam magamban.  Fájdalmas sóhajjal vettem tudomásul, hogy ez sokáig fog tartani, a beépülés és keresés.

Pár perc  múlva teljes felszerelésben álltam a szobám ajtaja előtt és kiléptünk rajta mind a ketten. Elindultunk a folyosókon, jó néhány sarkot megjegyeztem mire  a fogadó térbe érkeztünk, odalent megálltunk, kis várakozás után,  még négy közel hozzám hasonló magasságú és felépítésű vámpír férfi  állt meg előttem. Én, a kapucnis pulcsit a vállam felett átvetve tartottam, a szemüvegem betűzve a pólóm nyakába, ez a négy HáVéCsé* pedig körbe vett, mint ahogy a nagy vadak szokták a kis egeret, mind kommandós fekete nadrágban és egyen izompólóban feszített.  Úgy feszengtek előttem, mintha muszáj volna. Barátságtalanul mértek végig, én, magabiztosan és egyenes háttal álltam.  Az egyik cöccentett mire a szemem sarkából felé pillantottam. Ebben a pillanatban hátra léptem és a fejemet hátra döntöttem, éreztem, ahogy a levegő mozog körülöttem, egy ütés az arcomat érte volna, másik a hátra hajtott homlokomat, a hátul állótól, elengedtem a pulóveremet és miközben lementem hídba, orrba rúgtam az előttem állót, a mögöttem állót pedig páros lábbal rúgtam arrébb. A napszemüvegem a pulóveremre esett, én pedig a földön guggolva pillantottam fel a másik kettőre.

- Jók a reflexeid, a nevem Drashzel. – nyújtotta felém a barna hajú a kezét. Gyanakodva fogadtam el, de nem láttam a tekintetében semmi ártó szándékot így elfogadtam a felsegítésre irányuló segítséget.

- Erik. – egyenesedtem fel.

- Gratulálok a két újoncomat leszerelted.  – áthatóan végig mért. - de ne hidd azt, hogy ilyen könnyen fog menni, elsőre talán testőrnek mondanálak, de az is lehet, hogy harcos leszel az egyik különítménybe.

De, jó vagy céltábla, vagy egy ilyen egyenruhás köcsög, mint a négy ember… Ez is jobb, mint a semmi.  Gondterhelten ráncoltam össze a homlokomat, majd a két feltápászkodó alak felé pillantottam, azok fogvicsorgatva egyszerre készültek nekem rontani. 

- Elég legyen! Indulás! – meghallottam Rica hangját és a két férfi meghunyászkodva álltak meg, bár láttam, hogy a tekintetükben forr a gyűlölet.  Én, a náluk is sokkal fiatalabb két mozdulattal megszégyenítettem őket és néhány könnyebb mozdulattal erősebb rúgásokat vittem be,  nekik, akiknek esélye sem volt.

Felemeltem a pulóveremet és a napszemüvegemet, elindultam Rica után,  először árnyékban haladtunk a hátsó udvaron mehettünk, de amint kiértem a napra, fájdalmasan felszisszentem, a szemem szúrt és könnyezett, azonnal a napszemüvegemért nyúltam és felvettem. Hallottam, hogy a mögöttem jövők jót röhögnek rajtam.  Morogva törölgettem a pulóverembe az arcomat. Sóhajtva pillantottam az égre, és átkoztam magam, hogy ilyen rohadt ötlethez kellett folyamodnom.

- Úgy örülök, hogy kijöhettem végre, odabent olyan fullasztó! – hallottam meg egy női hangot, messze előttünk volt a hang gazdája, innen nem láttam rá, de vidám és dallamos hangja kitűnt a sok mogorva itt lakóétól.

- Ha nem veszed fel a pulóvert, úgy fogsz járni, mint a szemeddel. – hallottam Rica hangját.  Kelletlenül de átgyömöszöltem a fejemet rajta, majd úgy haladtam , miközben hátul is és elől is lehúztam.  Belül már a fogamat csikorgattam.  Jómagam még sosem csinált ilyet, de már volt rá példa, mások néhányan ilyenhez folyamodtak. De hamar megkapták ami nekik kellett, mert ugyan úgy néztek ki mint az elkapott vámpír, én?! Egy vadidegen voltam a számukra.   Észre sem vettem, hogy már jó ideje egy helyben állok, és a földet bámulom, a kezeim a tarkómat masszírozzák. A lépések is elhaltak mellettem.  Letérdeltem, hogy bekössem a cipőfűzőmet, éreztem, hogy mind az öten engem figyelnek, továbbra is a gondolataimba mélyedtem.

- A… és a… korábbi… életem? – suttogtam halkan magam elé. Felálltam miközben végigsimítottam az ajkamon és csöndben meredtem magam elé. Ha már itt ragadtam, el kell játszanom, hogy most én, egy vámpír vagyok.  Céltalanul elindultam a sövény labirintus bejárata felé. 

- Hagyjátok, de kövessétek. – hallottam Rica hangját. – Előbb utóbb túl kell esnie ezen.  – én csak mentem és a szemüveg mögött néztem végig a magas bokrokon, a zsebembe süllyesztettem a kezemet és mentem.  Egy gyöngyöző kacajt követtem, éreztem, hogy nem vámpír volt, hanem inkább sokkalta emberibb. Felkeltette a kíváncsiságomat, hogy kik lehetnek még a birtokon.  Az új erőmet kezdtem próbálgatni, apró narancssárga tűzgömböt egyensúlyoztam a tenyeremen és figyeltem a lángokat, átdobáltam az egyik kezemből a másikat. Készítettem még két gömböt és elkezdtem a levegőben dobálni, mint a zsonglőrök.

Megálltam és csak a tűzlabdákat figyeltem, ahogy dobálom a levegőben. 

- Odanééézz! – és a másik pillanatban már a földön feküdtem, fájt a tarkóm, a hátam és a derekam.

- Azt hiszem… - kezdtem bele a mondandómba.  Ám, az a kívánatos nyak, ami a szemeim közelébe került belém forrasztotta a további mondandómat az orromat betöltötte az illata és a nyál is összefutott a számba. Láttam, ahogy az artériája lüktet és hívogat. 

- Hányszor mondjam még, hogy nem szabadna elrohannod, különösen, most… - az a sötételf volt, aki a „Nagysád’os” asszony lakosztályában is testőrködött.  Sátánian elvigyorodtam és belemarkoltam a nő tarkójába. A bosszú vezérelt, na meg a fájdalom, amit a nő okozott.  A szemfogaim megnyúltak és harapásra nyitottam a számat. 

Ordítottam, mint egy kisgyermek. De már nem fogtam a nő haját, hanem dühösen vicsorogtam tehetetlenül a négy kar fogságában. Eltörték a karomat, aztán behúztak egyet, azt hiszem ráharaptam a nyelvemre is, onnét az a fémes érzés. 

- Vidd innen, azonnal. Felelőtlenség ilyenkor kihozni, amikor egy újoncot szoktatunk! – dorgálta meg Rica a holtra vált elfet. Amaz, csak bólintott. Én fújtatva elterültem a földön. A szemüvegem félre csúszott és fájdalmas fintorral állapítottam meg, hogy ez nem lesz sétagalopp.

*HÁVé Csé: Helyi vagány csávó. 

Elolvasom