Halhatatlanok - 10. fejezet

Immortal War and Love 

10. fejezet

Biztonságban?!

- Az enyém leszel, általad erősebb lehetek! Te vagy az egyetlen lehetőségem, sakkban tarthatjuk a világosságot, ha te a mi oldalunknak adod az erődet! 

 
- Nem! – sikerült suttogva kiejtenem a szavakat. Körülöttem minden jéghidegségbe burkolózott, magamhoz öleltem Andy pulóverét, úgy éreztem, hogy ha az fogom, biztonságban vagyok. 

- Csak, szeretnéd azt hinni, hogy biztonságban vagy! Ezt lesz a sorsod! Jól figyelj!

Feneketlen űr, sötétség és téboly, az emberek egymást ölték és ez a hang vihogva szemlélte az eseményt, pille könnyű voltam, ott lebegtem felette. De nem láttam az arcát csak homályos kavargó feketeséget. Kinyújtottam a kezemet, de nem volt, rémülten kaptam oldalra a fejemet. A bal oldalunkon Andy és az ismerős alakok, Kat, Neji, Kazumi és Josh és még páran, akiket nem ismerek, egy csoportban hevertek a testem mellett, úgy tűnt sírnak, oda akartam menni, hogy megvigasztaljam őket, elvégre semmi bajom, itt vagyok. A zsinór ami a gomolygáshoz szegezett engedett rajtam egy kissé és oda tudtam menni, felettük lebegtem, a testemet néztem üresen meredt a semmibe a tekintetem. Andy tartott a karjában. 

 
-    Itt vagyok! Jól vagyok! – suttogtam és megpihentem a vállán, de nem érzett semmit, kiabáltam, ordítottam, képzeletbeli kezeimmel csapkodtam, és rimánkodtam, hogy vegyen észre. De semmi, csak a könnyeket láttam az arcán és a haragot, szégyent, hogy elbukott. – Miért teszed ezt velem??? – ekkor már a gomolygás felé fordultam. 

 
 - Ha ellenállsz, akkor sokkal többen is meg fognak halni… - itt maga mögé intett, seregnyi test, ismerős arcok és a barátaim, barátnőim, Linett, a… a… szüleim!!! Mind-mind kiterített és kifacsart alakzatban feküdtek, vérbe fagyva. - de ha segítesz, akkor csak te…-a mögöttem látható jelenet felé intett.
- Eressz! Én…. Én… el akarok menni innen! – zokogva borultam immár valami szilárdabbra, a kezemben tartott pulóver illatából merítettem magamnak erőt. – Mi a neved??? 

- Shorka… - de többet nem hallottam, úgy kapkodtam a levegőt, mint akinek az élete múlik rajta. A földön feküdtem és nem a pulóvert öleltem magamhoz, annál sokkal, élettel telibbet, a borostája a nyakamat csiklandozta éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről és fáztam szó szerint vacogtam, az ujjaim mintha odafagytak volna Andy kapucnis pulcsijára.
- Itt vagy? Minden rendben? – hallottam, hogy suttog én próbáltam válaszolni, de a vacogástól nem ment, ezért egy apró bólintással próbálkoztam. Hallottam, hogy körülöttem felsóhajtanak többen is.
-Az , jó mert Josh nem vette volna jó néven ha a Kis Hölgy, bocsánat kérés nélkül hagyja… - hallottam a hangját, és ezzel egy ütemben egy puffanást -  Ahuuu! Ez fájt most miért kell mindig Josht bántani?
- Kkkiiikkkkiiii… vvvvveerrrrreeeemmmm… aa… fogadat. – préseltem ki magamból. Heves meggyőződéssel.  A testemet tartó Andy pedig apró rezgésekkel halmozott el. – Ththhee… kikkkiiinnnnevetsz? – és megszorítottam a ruháját és nagyot fújtam. – Fááázzzommm! – belebújtam Andy nyakába, és ha akartam se tudtam volna elengedni.
- Akkor, indulás! – engem az ölébe kapott a többiek pedig utánunk indultak,  a tegnapi tisztásra mentünk, egy tűz rakás állt a közepén, míg haladtunk úgy éreztem, hogy felolvadok, a szempilláim és a szemöldököm el kezdett nedvesedni, éreztem , hogy a hajam egy merő jégcsap.

Letelepedtünk a rögtönzött tűz rakás mellé, amit hamarosan belobbantott Josh, valaki kerített nekem egy pokrócot, ebbe bugyoláltak be, miközben Andy hátulról átölelt, összekuporodtam a karjaiban és inkább oldalt fordultam, így Andy nyaka alá bújtam, közel a mellkasához, ahol hallottam a szív dobbanásait.

- Jól, van szóval mi volt ez az imént? – kérdeztem, kissé rekedtesen és talán túl halkan is.
- Ssh, még várj. – duruzsolta Andy a fülembe, azzal átölelt és magához húzott.

Neji megpiszkálta a tüzet, majd az egy picit meglobbant, mintha valamilyen szőrcsomót dobott volna bele. Láttam, hogy a többiek is elhelyezkednek, mellettem Kat, Andy felé nyújtott egy nagy tál hamburgert és salátát, kettő volt belőle. Gondolom az egyik nekem a másik neki. Kinyúltam a takaró alól és elkezdtem csipegetni előbb a salátát. Már, nagyon éhes voltam. 
- Mindannyian tudjuk, hogy miként kezdődött ez az egész az idők hajnalán.  Egyesek azt állítják, hogy égi lények vagyunk, s nem járnak messze az igazságtól.  – itt rám pillantott, nekem új volt Nejit hallani, több szó hagyta el a száját, mint eddig máskor.  Ekkor hűvös mégis meleg fuvallat cirógatta meg az arcomat, nem olyan hát borzongató, mint az imént. – Egy olyan világban élsz, amit eddig elzártak előled, de most már bizonyos történések miatt magad is kezdesz vissza csatlakozni hozzá. Tudod, hogy mindig is itt volt, csak a halandó feled nem képes befogadni.

- Állj! Ehhez nincs jogod, Őrző! – mindenki elhallgatott, sőt még az ételeket is letették a kezükből. A hang irányába kaptam a fejemet. Ott egy gyönyörű férfi állt, széles vállakkal, mint egy sportoló acélos karizmokkal és halovány fény lengte körül.

- Elnézést, Herceg! – szóltak egy emberként a körülöttem ülők, rögvest a földre vetették magukat, én elvágódok, ha nem ugrok talpra a különös jelenet láttán, ugyan is Andy úgy pattant fel és hátrált el tőlem mintha megégettem volna. Kutattam a tekintetét, de az le volt sütve a föld felé, az arcán láttam viszont, hogy sajnálja és mintha mérges is volna. Viszont azt jól láttam, hogy a férfi belép a fény körbe, jólesően mosolyog, hogy illően fogadták. Én nem mozdultam, de láttam rajta, hogy a következő én leszek. Mit kéne tennem, le kéne térdelnem? Azt már nem! Az ajka fél mosolyra húzódott, ahogy engem mustrált, összevonta a szemöldökét és sóhajtott, ebben a pillanatban lekerült rólam a meleg takaró, bár igazság szerint így még jobban elkezdtem vacogni. Érdeklődve villant meg a tekintete és egy különösen meleg fuvallat beburkolt tetőtől talpig, citrus fák és kókusz illata lengett körbe és a tengerpart, egy nyári utazásomat juttatta eszembe a Karibi tengeren, ahogy szörfözök a vízben. A tekintetemet lehunytam és élveztem a pillanatnyi emlékeimben az elmerülést. Sóhajtva nyitottam ki a szememet, megdöbbenve vettem észre, hogy teljesen átmelegedtem és más ruha is van rajtam, egy királykék fűzős ruha a bársony és a selyem keveréke, nem tükrözte vissza a lemenő nap fényét, felette pedig egy hófehér fátyol terült el, megtapogattam magam, ez a fejem tetejéről jött le. Az idegenre emeltem a tekintetemet az, halványan mosolygott.
- Ezt… te… tetted velem? – hangom halk volt, szinte alig lehetett érezni benne a fenyegető élt.
- Igen, úgy festettél az előzőben, mint egy ázott hajléktalan. – elindult felém, gondolom hogy körbe járhasson.
- Tájékoztatásul közlöm veled, hogy rohadtul nem érdekel, hogy hogyan néztem ki abban a ruhában, az kényelmes volt, ez? Mit csináljak egy tábor kellős közepén egy ilyenben mi? Kinek képzeled magad? – megálltam és szembe néztem vele. - Jó-jó, Herceg – a hangom öblös lett és kicsit meg illegettem magamat. – Most, nyaljam fel én is a földet előtted, ahogyan a barátaim teszik? – mérges voltam és nem is vettem észre, hogy a barátaimnak hívom ezt a különös csapatot.  A férfi elkezdett nevetni, én értetlenül ráncoltam össze a homlokomat, elkezdtem Andy irányába hátrálni.
- Nem, a legkevésbé sem, hozzád nem illő tett volna. Még meg is sértenél vele. – a nevetése elhalt a mondattal együtt és, én láttam rajta, hogy egyáltalán nem szórakozik, komolyan gondolja, amit az imént mondott. Metszőn pillantott rám, eközben éreztem, hogy Andy felkel mögöttem. Tartottam a férfitól, mert csak úgy ide toppant és átvarázsolta a ruhámat, a másik részem pedig természetesnek tartotta. 
- Nem mondtam, hogy felkelhetsz! – a hátam mögött csak egy dühös mordulás volt a válasz. – Ami pedig téged illet, gyere csak ide! – nem mentem közelebb, ott maradtam ahol voltam és dacosan felszegtem a fejemet. – Hát, ha nem jössz, nekem így is jó. – azzal ő lépett közelebb hozzám. Két tenyerébe vette az arcomat és ismét sóhajtott egyet. Nem tehettem róla, lehunytam a szememet, elmerültem a megannyi gondolat és kép között.

 A világok hajnalán álltam, több bolygó született és semmisült meg egyszerre, mind más – más ütemben. Itt volt a miénk is, többen álltak éteri fényben és gondolkodtak, magukba merültek, talán versenyeztek valamin, ekkor láttam, hogy dolgok emelkednek és pusztulnak el mellettük mögöttük, bármerre amerre néztem. Észrevettem, hogy ezek a dolgok színekkel kapcsolódnak egymáshoz és a színek pedig a körben álló éteri lényekhez tartoznak. El akartam hátrálni, de a férfi, erősebb volt. Ligetek fák, lények, hűséges állat társak sorakoztak fel az egyik oldalon, a másikon pedig furcsább és félelmetesebb lények, pókok és csúszómászók. A sötétebbik oldal, én így neveztem el, kigúnyolta a kreálmányaival a szépet, és a jót. Gúnyt űztek belőle. Hatan voltak, ahogy a szépek is, csak kicsit romlottabbak. Féltékenyek voltak a jó oldal alkotásaira, ezért a saját dolgokat alkottak. Így kezdődött a háború, a szépek állatai és népe. Akár csak én, – ez nem az én gondolatom volt, ez a Hercegé vagy kié -, Egy pillanatra anyámat láttam a sorok között. Haragosan meredt a körülötte állókra, de beállt a harcba, amit a sötétebbik oldal indított ellenük. Évszázadokon keresztül harcoltak egymással, eközben az emberek nőttek, okosodtak kifejlődtek. Észrevettem, hogy az állatok át tudnak alakulni emberekké. A szépeknek apró hegyes végű fülük van és magasak, kecsesek, akár csak az anyám és az apám, szőke, világos árnyalatú hajakkal, míg a sötétek, fehér és sötét haj rengetegben ácsorogtak a túloldalon obszidián színű bőrrel.

El akartam szabadulni a képek elől, de nem tudtam elbújni, ha a férfi mögé álltam, szinte rögtön megfordult az egész videó, mást nem tudtam kitalálni rá. Mintha gyorsítva néztem volna végig a háborút és a pusztítást, ami a mai napig folytatódik több-kevesebb idő megszakítással. Úgy éreztem nekik kevés, nekem több, hiszen amióta élek nem volt háború és ez jó nem?
- Elég! – elkaptam a fejemet és hátrébb léptem, de megtántorodtam, mögöttem Andy és a falka egy emberként nyúlt felém, hogy elkapjanak és felsegítsenek. Maguk közé zártak.  – Ki, vagy te? Sorka… izé?
- Nem! – határozott, zengő, elutasító válaszába beleremegtem mintha megsértődött volna. – Nem, szólíts csak Jeremy-nek. – megremegett az arca körül a levegő és úgy nézett ki, mint a doktor az orvosiban, aki ellátta a lábamat. – Vagy, Hercegnek – ekkor visszaváltozott az arca és ugyanaz a férfi állt előttem, mint aki betoppant a tisztásra.  Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését.
- Álljunk meg csak egy percre! Az előbb, amit mutattál, nem adtatok be semmit nekem a kajával ugye, srácok? – egyszerre ráztak nemet a fejükkel. Elkezdtem fel alá járkálni. -  Te! – itt a Jeremy nevezetűre böktem. – Olyan, izé vagy, tündér?  És én?!  Ti pedig, alakot tudtok váltani? Halhatatlanok vagytok? És én is?! – kicsit bepánikoztam, elvégre a múltam úgy tűnt most törik össze pillanatok alatt, milliónyi kis darabra.

- Mindig így viselkedik? – hallottam a férfi hangját, az alak váltók felé intézte a szavait.
- Nem, magabiztos, de most találkozott a Sötét Hatok valamelyikével, vagy az utódai közül valamelyikkel, és a minap majdnem kiteljesedett.  – hallottam Andy válaszát, én megálltam és a tekintetemet a tó sima vízére függesztettem.
- Erről a szüleinek kellene döntenie, de már így is beláthatatlan kárt okoztak. A tettükkel, ötszáz éve, amikor kiléptek közülünk. Ti, mit kerestek itt, hiszen megtiltották a tanács tagjai, hogy Amerika e területére egyetlen alak váltó is betegye a lábát… - a vállam felett pillantottam vissza a társaságra és úgy néztem a kis csapatot és a külön álló férfit. Nem tudtam elképzelni, hogy én olyan volnék, mint Ő.
- Nyomozunk. A falka első vezére után. – jött a határozott és tömör válasz. Úgy tűnt Andy sem örül a helyzetnek. 

- Ne viselkedj bután kicsi Jázminom! Legbelül tudod az igazságot…

- És, akkor mi van, ha úgy viselkedem?! Megengedhetem magamnak nem? – visszafordultam a társaság felé. – Mi van, ha nem akarok belekeveredni a ti kis háborútokba? Nem akarom, hogy ez… ez az egész körbe öleljen és elnyeljen, azok… a háborúk! Normálisak vagytok ti?! – igen, hisztiztem és féltem, nem akarok háborúzni senkivel. Főként nem én akarok ennek az egésznek a kiinduló pontja lenni. – Biztos bevetettetek velem valami kábító szert! – összegyűrtem a ruha anyagát a csípőnél, kellett valamit fognom, kapaszkodnom, hogy érezzem ez még a valóság.

- Már késő! – hideg és semleges válasz volt, a jutalmam. – Jól figyeljetek rá Sun Dance falka, bár még semmi sem hivatalos, megparancsolom nektek, hogy vigyázzatok a Hitvesemre!
- Micsodaaa?! – úgy vágtattam oda, mint egy dúvad, cseppet sem illett a rám erőltetett ruha fényében, de nem érdekelt. – Én senkinek sem vagyok a hitvese, se felesége se pedig a menyasszonya, se a jegyese világos?! – Andyre pillantottam, lemondóan sóhajtott, a szemei is inkább másfele néztek, elfordult tőlem, láttam rajta, hogy igaza van ennek a hencegő Hercegnek. 

Én úgy éreztem, hogy belül széttörök, de nem sírtam, nem sírhattam! Mégis éreztem, hogy megremeg az ajkam, elfordultam és elindultam a tábor felé. Szélsebesen haladtam a bokrok és a fák között, engem nem lehet csak úgy kisajátítani! Kinyitottam a fa ház ajtaját és bevágtam magam mögött, az ajtónak dőltem, és utat engedtem a könnyeimnek, úgy éreztem most már megtehetem, rám szakadt az elmúlt egy óra, összes eseménye, a megtámadásom, az iskola orvos feltűnése és az, hogy mi vagyok. Később felpattantam és lerángattam magamról ezt a förtelmes ruhát, még csak jól sem állt nekem, nem passzolt az ibolyakék szememhez. Nem érdekelt, hogy, hogyan gyűrődik meg, még sikerült is elszaggatnom, átöltöztem a pizsamámba, de nem voltam hajlandó a ruhával egy légtérben maradni, így kinyitottam az ajtó és egyenesen Jeremy-be ütköztem, aki épp bekopogni készült. Dühösen az arcába vágtam a megtépázott ruhát és bevágtam az ajtót. Előtte még elsuttogtam egy, érzéssel teli „Takarodj!” –ot, aztán lerogytam oda ahol az imént még a ruhában pityeregtem. Magam elé bámultam a sötétben és átöleltem a térdeimet, az államat pedig a térdemre fektettem. 
 
- Bejöhetek? - ez egyértelműen Andy hangja volt, nagyot dobbant a szívem éreztem, ahogy száguld a vérem és már-már a szívem a fülemben dobog.  Imádtam a hangját, a testének melegét és azt, ahogy vigyáz rám minden érintésével és tettével, szavaival.  De mégsem jött ki hang a torkomon. Sóhajtottam és felkeltem, megfordultam, hogy ajtót nyissak, de valahogy nem ment, a kezem a kilincsen pihent, a másikkal az ajtóra támaszkodtam a fejemet pedig a bal karomra. Ott pihent jobb kezem a kilincsen, és szerettem volna beengedni, de nem ment.  Nem akartam még senkit sem látni, az ajtóval szemben, visszacsúsztam a padlóra.
- Éhn… - suttogtam halkan és lehajtottam a fejemet, inkább nem szólaltam meg.