Halhatatlanok - 9. fejezet

Immortal War and Love 

9. fejezet

 Összezavarodva

Késő éjjel ébredtem, kitapogattam a telefonomat és láttam, hogy még csak éjjel kettő van. Bosszankodva dobtam vissza a fejemet a párnára. Erőltettem az agyamat, hogy visszaemlékezzek arra, mi történhetett tegnap. De semmi, csak annyira emlékszem, hogy megérkeztünk és átnéztem a korláton, biztos elestem és bevertem a fejemet. Sóhajtva tápászkodtam fel, ugyan az a ruha volt rajtam, mint amikor elindultunk, homokszínű rövidnadrág, fehér top és egy kockás ing, aminek a két vége meg volt csomózva, belebújtam a cipőmbe és kisettenkedtem az alvó iskolatársak mellett.


A sötétben nem tudtam kivenni az arcukat, de az egyikről biztosan tudtam, hogy Linett az csak ő horkol így. Szerencsére a kutyáját nem hozhatta magával, a végén még megenné egy puma vagy egy medve. A gondolatra elmosolyodtam. Kiléptem a kellemes meleg éjszakába, a zsebemből előhalásztam a zenelejátszómat és a fülembe dugtam mindkettő fülhallgatót, úgy állítottam, hogy azért észrevegyem, ha valaki hozzám szólna a sötétben. A vécék felé vettem az irányt, ugyanis úgy éreztem szét durranok. Miután végeztem, kezet mostam és a tükörben kezdtem az arcomat vizsgálni, kicsit fáradnak tűntem, az orromon és a homlokomon egyetlen pattanást sem láttam. A távolban villámlást hallottam, aztán elkezdett szakadni az eső. A táborban nem sok fény volt, néhány őrlámpa, amik elég magasan vannak és a főbb épületek előtt és bennük, szintén a szokásos őrfény. Nem sok kedvem volt kimenni az esőbe, még akkor is, ha nincs messze a szállásunk. Aztán… amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt, egy zápor itt a hegyekben. 

- Akkor indulás! – összecsaptam a tenyeremet és kiléptem az éjszakába, a meleg után kissé hűvös volt idekint, megdörzsöltem a karjaimat, és elindultam vissza a házaink irányába. Még az út felét sem tettem meg, amikor puffanást és nyögést hallottam mögöttem.

- Héé, van ott valaki? Segítsek? – elindultam a fürdők irányába, ugyan is a vécék és a fürdők L alakban kapcsolódtak egymáshoz. Hangos cuppanások és szörcsögések hallatszottak. Talán meg kéne fordulnom vissza a ház felé, elvégre a hangokból ítélve egy pár talált egymásra, aztán mélyről jövő morgás, amelybe a gyomromig beleremegtem és a tarkómon is felállt a szőr. Szaporán vettem a levegőt és óvatosan haladtam a sarok felé és egyszer csak kibukkant a fejem a sarok takarásából. Egy óriási egy, nagy, egy termetes, egy hihetetlen, egy élő, egy…

ÁÁÁÁÁÁ!!!!  Ordítottam magamban, amikor a számra nyomta valaki a kezét.

- Shhh…- valaki lefogott, és lepisszegett, mintha sikoltani akartam volna, veszettül rohanni az igaz, de… Ez hihetetlen! Álljunk csak meg, ki az? Dobbantva fordultam meg, de aztán eszembe jutott, hogy nem kellett volna, mi van, ha az a puma ránk támad. Pillanatokkal később elengedett az, aki eddig befogta a számat.

- Ezt, meg minek kellett? Azt hitted, majd elkezdek hisztériázni? – mérgesen néztem fel az előttem állóra. Neji állt előttem, úgy tűnt mulat rajtam, mégis körüllengte valami hideg ösztönös aura, olyasféle, mint ami a japán üzletembereknek van, hideg fej, vasakarat. Megborzongtam tőle, és félre toltam az utamból, de nem igazán ment így inkább kikerültem.

Úgy tűnt tanulmányoz, lehet felül múltam az elvárásait. Mégis úgy tűnt, mintha sebtében kellett volna felkelnie, a haja kócos volt, atléta volt rajta és egy hosszú hawaii gatya, és papucs.

- Nagyjából igen, ti amerikaiak mindent valahogy felfújtok, főleg a lányok. De, nem kell messzire menni, a futball csapat tagjaihoz sem. – észre se vettem, hogy a füldugók valamikor kiestek a fülemből és most a nyakamban lógnak.

- Ááá, itt vagy barátom! – ekkor Andy lépett elő, valahonnan a másik irányból jöhetett az ebédlő környékéről, úgy vettem észre, hogy amolyan barátiasan erősen hátba vágta az előttem álló japánt, aztán kilépett, ekkor felderült az arca. – Jasmin! Hogy vagy?

- Jobban, bár, ami azt illeti jól beverhettem a fejem, ha nem emlékszem semmire a tegnapból. – elhallgattam, oldalra pillantottam, a szemem sarkából láttam, hogy egy különös pillantást vált egymással a két férfi. – Az a különös igazából, - lassan, vontatottan kezdtem bele. – hogy, nem is érzek púpot a fejemen… - összedörzsöltem a tenyeremet aztán a karjaimat is elkezdtem dörzsölni, ekkor Andy lehúzta magáról a pulóverét és átnyújtotta nekem. Értetlenül néztem rá.

- Hogy, nehogy megfázz. – egy biccentés kíséretében elvettem tőle a pulóverét és felhúztam magamra.

- Ti, mit kerestek idekint? – a két jómadárra pillantottam, egymásra néztek és szinte egyszerre rántották meg a vállukat, majdhogynem ugyanabban a stílusban.

- És, te? – elnevettem magamat.

- Ez a lányvécé, hahóóó! – megböktem Andy-t majd sarkon fordultam és elindultam, a biztonságos négy fal közé, az én pihe puha, táborszagú ágyamba. Halottam, hogy sutyorognak mögöttem, de nem igazán érdekelt.

- Andy, képzeld, az előbb egy pumát láttam, illetve a hátát, jó nagy volt. Ekkorát még nem láttam! – elkezdtem csacsogni, talán most, hogy lenyugodtam kiszállt az adrenalin a szervezetemből és egy kisebb sokkot kaptam.

- Egy erdőben ez nem ritka… - a hangjából hallottam, hogy komolyan is gondolja, mégis a hangjában rejlő jókedvet nem tudta álcázni. Mosolyogva fordultam hátra, Neji eltűnt.

- Hát, Ő?

- Visszament, aludni. Ha nem bánod, elkísérlek a házig. – könnyedén megráztam a fejem, ezek után kissé félnék is egyedül, de hangosan nem merném bevallani. Pár lépés múlva beért Andy és egymás mellett haladtunk. Beletemetkeztem a pulóvere illatába, ismét túllógott az ujja az én karomon, de nem bántam. A kapucnit is a fejembe húztam.

- Mennyi ideig fogtok itt maradni? – bukott ki belőlem a kérdés, hiszen emlékeztem arra, hogy azt mondták, a szüleik sűrűn utazgatnak.

- Ameddig tudunk és szükséges. – hallottam, hogy elkomorul a hangja.

- Héé, biztos tudsz a szüleiddel beszélni, hogy hadd maradj, elvégre tizennyolc elmúltál már nem? Autót is vezethetsz… Munkát is biztos találnál nem? – nem tudtam, hogy honnan ez a fene nagy nyíltság Andyvel, de nem bántam. Úgy éreztem nem könnyű a mi kapcsolatunk, nehezen indult, de úgy tűnik, kezdünk megbarátkozni egymással, vagyis inkább én kezdek megbarátkozni vele. Szótlanul sétáltunk el a faházig, elmosolyodtam a látványon, kifele jövet nem láttam, de feltették a jamaicai mintás két személyes függőágyamat, biztos Linett volt. Még a hozzá illő méretes takarót is ráhelyezte.

- Nézd! Ez a Linett hihetetlen, még ki is csomagolt nekem! – oda siettem a függő ágyhoz és leültem rá. Andy nekitámaszkodott a lépcső melletti teraszgerendának. 

- Hiányzik a szurkoló leánykodás, azt hiszem, most már nem kell pihentetnem a lábamat, visszamegyek amint vége a tábornak. – nem tudtam miről beszélgethetnénk, kissé távolságtartó volt időnként, pedig mintha kész lenne megnyílni.

- Már, hiányzol a lányoknak, azon kívül, azt hiszem én is a magasba dobhatlak majd párszor. – értetlenkedve meredtem rá.

- Óóó, szóval ezért voltak olyan titkolózósak a lányok. Jól sikerült titokban tartanotok, ha az egész suli nem erről csámcsog. – mosolyogva pillantottam rá, ő pedig egy vállrándítással elintézte a dolgot, ide már nem értek el az őrlámpák fényei, a mienkét meg nem akartam feloltani a bent alvó lányok miatt. Így a telihold árnyékában pedig olyan sejtelmesnek tűnt az alakja. Észrevettem, hogy ő is ugyanúgy figyel, mint ahogy én őt. Megborzongtam megint az a furcsa érzés kerített a hatalmába, menekülni és maradni is akartam egyszerre. Ekkor Andy letérdelt elém, megfogta a kezemet és rám pillantott.

- Mi… mi az? – kérdeztem zavarodottan.

- Sshh … suttogta halkan, hirtelen mozdult és halkan felsikkantottam, pillanatokkal később pedig az ágyon feküdtünk betakarózva.

- Huh, ezt hogy csináltad?

- Azt, hiszem ezért vettek fel a hajrá csapatba. Bár, valamit a jó fenékről is emlegettek…

Felkönyököltem és láttam, hogy mosolyog, mintha mulattatta volna a viselkedésem.

- Hát, látod, ebben lehet valami. – feleltem.

- Mégis mi? Csak nem igazuk van? – láttam, ahogy felvonja a szemöldökét és továbbra is sejtelmesen vigyorog. Visszadőltem az ágyra, lerúgtam a cipőmet, nem szerettem ebben az ágyban cipőstől feküdni.

- Én, nem mondtam semmit. Tudod, ismerem őket… – na, persze, meg magamat is. Andy egy főnyeremény, test szempontjából legalább is az. Mindene a helyén van, és sportos és tetszik is. Halkan sóhajtottam, és elfordítottam a fejemet, éreztem, hogy mellettem rázkódik az ágy, kisvártatva két puffanást is hallottam, aztán ismét helyezkedtek, ezúttal ő fordult oldalra és fölém hajolt.

- Csapni valóan hazudsz… - szerintem nem, csak jól hárítok, de mindegy. Túl közel hajolt éreztem az illatát és leheletét a bőrömön. Nem tehettem róla, lehunytam a szememet és megmártóztam az illatában. Ekkor bevillant valami, a tegnapi nap. Tiszta kóma voltam, nem voltam önmagam, Josh szemüvegét viseltem egész nap, és óóó egek. Nem, ez nem lehet igaz!

- Te, megcsókoltál, többször is! Belemarkoltál a fenekembe! – éreztem, hogy dühösen szusszant a mellettem fekvő.  – Elájultam a tó mellett! Mi történt velem? – talán fel kellett volna kelnem és itt hagynom Andyt, de egyszerűen nem tudtam megtenni. Andy eközben visszafeküdt, a kezeit a feje alá tette, legszívesebben végig simítottam volna a felkarján domborodó izmokon. Talán szándékosan csinálja, hogy így tudatosítja bennem akaratlanul is, hogy milyen kívánatos?

- Nem volt ellenedre, és muszáj is volt, máskülönben nem sikerült volna, és rég kiteljesedtél volna, azt pedig nem egy ilyen helyen kellene megtenned. Mellesleg, tegnap kihívtunk egy orvost hozzád, a holnapi napra pihenést írt fel neked és azt mondta, hogy maradjon melletted valaki, vagy valakik… - szuper, holnap szabadnapom van a táborban, mit fogok én addig csinálni. Ráadásul itt van ez Andyvel, többször is megcsókolt és nem ellenkeztem, milyen igaz és, hogy milyen jól csókol… Remegve sóhajtottam.

- Jól vagy? – némi aggodalom vegyült a hangjába.

- Ühüm… - elfordultam, neki háttal. – Mi történik velem? Miért érzem azt, hogy te, bármire képes vagy a biztonságom érdekében, nem félek, ha mellettem vagy. – De vannak megmozdulásaid, amitől néha teljesen betojok, nem kell rád nézni, azt érzem olyankor…

- Nehéz lenne megmondani, hogy mi történik veled, tudod a szüleid nevét ?

- Persze, Elizabeth és Vincent Jackman. – a hátam mögött egy gondterhelt sóhajt hallottam.

- Úgy értem, a tünde, az elf, nevüket? – homlok ráncolva pattantam ki az ágyból, talán kissé túl gyorsan egy lengő alkalmatossághoz képest, aminek az lett az eredménye, hogy bukdácsolva álltam meg, sajgott a tenyerem, amivel tompítottam az esést, a cipőmért nyúltam.

- Szerintem már rég nem játszanak Gyűrűk Urásat… ha játszottak is én nem tudok róla. – válaszoltam.

- Látom nem érted. – Andy megmasszírozta az orrnyergét. – Nem tudom, hogy hol kezdjem. Láthatóan a szüleid tették ezt veled, lefojtották a képességeidet, nem akarták, hogy az légy, ami a véredben vagy.

- Csupa hülyeségről beszélsz itt össze vissza. – tompa puffanást hallottam, ami mintha morgással is vegyült volna.

- Ha megbocsátasz, most megyek aludni. – választ sem vártam, máris az ajtóban álltam és kinyitottam az ajtót. Ekkor egy kéz egy nagyon is ismerős kéz fonódott a vállamra és fordított magához, szó nélkül tapadt az ajka az enyémre, én először megdöbbentem, aztán kezdtem eltolni magamtól, de a kezei a derekamra tapadtak és vasmarokkal fogtak, finoman megharapta az ajkamat, mire én válaszul annyira erősen, hogy kiserkent a vére. Andy ennek hatására még erősebben vont magához, láthatóan nem zavartatta magát, a bejárati ajtó melletti falnak szegezett, megnyalta az ajkát és az államat vette a szájába, a vállát szorítottam erősebben, hogy így hátha elenged. De nem tette, végül ő győzött. Mohón kerestem az ajkát, hogy viszonozhassam a csókot én is. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy kimosott belőlem mindent, remegtem, mint egy kocsonya úgy kapaszkodtam a nyakába, mintha az életem múlna rajta, egy apró játékos harapással szakította meg a csókunkat, én a mellkasára hajtottam a fejemet, szégyelltem magamat, mégis örültem, a szívem majd kiugrott a helyéről.

- Holnap, majd mesélek. – kábultan bólintottam és nagy nehezen elengedtem a nyakát, tehetetlenül estek le a kezeim a testem mellé. Felvette a cipőit, aztán figyeltem, ahogy távolodik az alakja a sötétben, ekkor éreztem csak, hogy álmos vagyok. Visszasettenkedtem az ágyamba és beleburkolóztam a pulóverének illatába, majd magamra húztam a takarót és nyomban el is aludtam.

Álmodtam. Megint ugyanazt.  

Délben ébredtem, csak én voltam a házban, felkaptam a törölközőmet és a neszesszeremet, egy batyuba a friss ruháimat és elindultam, hogy rendbe szedjem magamat, még emlékeztem arra, hogy ma Andy elvileg mesélni fog nekem. Hamar rendbe szedtem magamat, és frissen és üdén lépkedtem ki, a hasonló öltözetben, mint tegnap csak más színösszeállítással, katonai terepmintákban virítottam annak is az erdei zöld árnyalatában.

- Végre! Megvagy! – ijedtemben elejtettem mindent, amit a kezemben tartottam.

- Kat, megijesztettél. – lehajoltam, hogy összeszedjem a holmijaimat.

- Oh, bocsánat, csak már kerestünk egy ideje a fiúkkal, tudod, sikerült szerezniük a konyháról kaját és a parton várnak téged is. Megszöktek a szabad foglalkozásról, ami lényegében az, hogy reggelinél kiosztották a feladatokat és az ebédlőben kellett maradnunk, hogy összeszedjük, mi kell egy erdei túrához. Aztán, elsősegély oktatás és verseny ez ebéd után. Este pedig mindenki összepakol a holnapi túrára. – mosolyogva emelkedtem fel, kicsit túl sok információ így egy szuszra, de úgy tűnt Kat így szokta.

- Rendben.  Kat, Andy mindig is ilyen volt? Úgy értem tartottak tőle a barátnői? – a kérdésem hallatára ő is megtorpant.

- Nem, tudod, úgy értem. A testvére vagyok, a kishúga, engem mindig megvédett, ha olyan helyzetbe kerültem. Szereti a lányokat és nem, egyáltalán nem akarta bántani őket, soha. – elgondolkodva haladtam tovább.

- Csak, tudod kicsit furcsa, mintha össze lenne zavarodva. Gyengéd, de mégis mintha próbálna távolságot tartani, csak… - eszembe jutott a tegnap este. -… csak ez nem mindig sikerül neki… - a hangom elfúlt a mondat végére, igen, teljesen belevesztem az emlékbe.

- Ha engem kérdezel, akkor fél. Fél, belekezdeni egy komoly kapcsolatba, mert nem tudjuk, mikor kell elmennünk. – ekkor egy váratlan dolog történt, Kathie hirtelen átölelt.

- Majd kialakul, és remélem, te leszel végre az, aki lehorgonyozza őt valahol. – azzal elengedett és elsietett előre a szobáinkhoz. Lepakoltam a kezemben tartott dolgokat és elindultam a stéghez. Kathie előreszaladt szólni, hogy jövök.

Ekkor éreztem valami különöset, nagyon hideget szinte az egész szobát betöltötte, Andy tegnap esti pulóveréért nyúltam és készültem felvenni. Kiléptem a házból, de nem láttam senkit semerre sem. Az ég is beborult, a torkom kapart, szólni akartam, de nem tudtam. Körülöttem minden elsötétült, hideg volt és vacogtam a csontomig hatoló fagytól.