Halhatatlanok - 5. fejezet

Immortal War and Love - 5.


Torlódások

 Nem volt séta galopp haza jönnöm, szinte alig bírtam lehajtani a mi utcánkra, a fő útról, olyan torlódás volt, merengtem, el azon, hogy jó egy másfél órámba telt megtennem a máskor fél órás utat. De már itthon voltam, és anyámmal szemben ücsörögtem. A konyhapult melletti bárszéken. A tenyerem alatt a karperec, ami nyilvántartás végett kell, majd az erdei táborba. Gondterhelten sóhajtottam, miközben egy meghámozott répáért nyúltam. 

 

- Mi a baj, Kincsem? – hallottam anyám hangját miközben elkezdtem ropogtatni az első falatokat.

-Hmm… - ismét sóhajtottam, s tovább rágtam a falatot a számban. Majd anyámra pillantottam, aki szokásához híven észrevette, ha valami probléma van az életemben. Bennem meg gyűlt a dolog már egy ideje, egyrészt, rossz, hogy nincsenek sokszor itthon velem a szüleim, de ha itthon vannak, igyekeznek velem tartalmasan eltölteni az időt, szinte mindenre kíváncsiak, ami velem történik.

- Elegem van a fiúkból. – bukott ki az ajkamon. – Mind bunkó, erőszakos, és folyton kellemetlen helyzetekbe hoz… - észre se vettem, hogy anyám csak mosolyog, ahogy azt sem, hogy már nem a fiúkról beszélek, hanem konkrétan egyről, de ő ezt is kiszúrta… -

- A barátai pedig parasztok, összefutottam eggyel és… és ő végül kinevetett… - mérgemben elhajítottam egy sárgarépa darabot a konyha másik végébe, dühösen ráncoltam a homlokomat, és elindultam, hogy felszedjem.-

– Leülni vele beszélni? Ő jött ide elnézést kérni akkor, amikor ti dolgozni voltatok… Ő, rontotta el az egészet. Tudod, ki ment a bokám, és másnap jött, bocsánatot kérni, de elrontotta.  Aztán pedig megkértem, hogy maradjon itt, hogy tudjunk beszélni, de elment. Ezek után, szerintem nem érdeklem Őt.

- Jaj, emlékszem amikor még én is fiatal voltam,  és mennyire ki akadtam,egy fiútól…. – látom, hogy anyám mosolyog, és el is mereng a dolgon, inkább egy szót se szólok, eközben még a répát is kidobtam a kukába, édesanyám , még mindig mereng ,elhelyezkedem vele szemben és egy újabb répáért nyúltam.

 - Nem akármilyen fiú volt! – folytatja némi kihagyás után. –  Mit, mondtál mi a neve?

- Nem mondtam! – vágtam rá gyorsan.-

- És nem is akarod? – kérdezte anyám tőlem némi gúnnyal a hangjában.

- Andy-nek. – feleltem az orrom alatt morogva – Mikor jön apa?

- Ó kicsim, hamarabb el kellett mennie, de, mire te visszajössz a táborból valószínűleg itthon lesz ismét.

- Oké, akkor felmegyek és lepakolok. Felhívom Linett-et.  El kell mennünk, vásárolni, a táborhoz cuccokat. A Pickupot viszem.

- Rendben, de  vacsorára érj haza!

Puszit nyomtam anyu arcára és utána a rohanás közben válaszoltam anyámnak.

- Rendben. De inkább megcsörgetlek, mert valami torlódás van a Sand Hill felé… – lepakoltam a saját nappalimban a számítógép mellé, a telefont magamnál tartva, meg a tárcám, rohantam is a pincébe. Útközben hívtam fel a barátnőmet, aki rögvest bele egyezett a dologba.

Jó egy órával később Linették háza előtt parkoltam, túl voltam néhány rám telefonáláson, hogy mégis hova a fenébe tűntem, mi tart ennyi ideig, igen, Linett szeretett volna már vásárolni…

Míg rá vártam, persze, még ilyenkor is nekem kell rá várnom… Megkerestem a kedvenc helyi rádiócsatornámat, mert itt igazán pörgős és laza rock számokat játszanak. A kedvenc műsorvezetőm ilyen tájban adja a műsorát. Sikerült be állítanom a sávot, mosolyogva dőltem hátra.

- És  végül de ne utolsó sorban a Searsville Lake környékén, a délelőtti órákban holtestet találtak, a rendőrség nagy erőkkel megkezdte a nyomozást. A környéken forgalom elterelésre,  sávlezárásra, és fokozottabb rendőri jelenlétre lehet számítani, köszönöm a figyelmet Monika Simmons voltam Wsds 101. híreivel.

 - Köszönöm a szót Monika, és most következzen a …

Már nem figyeltem a szövegre, automatikusan felhangosítottam a zenét, meglepetten ráncoltam össze a homlokomat, hiszen én a tótól nem mesze lakom. De hát még semmit sem tudni a dologról, ez csak egy hulla, semmi közöm hozzá. Csak, az zavar, hogy a környékünkön ilyen történt.  Az ajkamat beharapva méláztam a dolgon, csak Linett ajtó csapása zökkentett ki az állapotomból. Egy vakkantást hallottam, óó igen, Diamondot is hozza. Mire Linett ide ért, már javában dörömbölt a zene az autómban, szerencsére… Ugyanis, nem akarom megijeszteni a barátnőmet.

- Hát, ő? – böktem a kutya felé.

- Tudod, hogy szereti kidugni a fejét az ablakon… - de én meg nem szerettem, ha ez a kis kutya kidugja a fejét az ablakon, mert, mi van, ha ki kapja a szél…Csak a kutya miatt pedig nem fogok a sebességhatárok alatt totyogni.

- Te tudod, de felelősséget nem vállalok… - sóhajtottam, aztán sebességbe tettem a váltót és más indultunk is.

- Amúgy mitől vagy ilyen fancsali, Jas?

- Hmm, azt hiszem semmi, csak annyi, hogy este kicsit húzós lesz talán a haza érkezésem, lezárták az utat arra felé, és ki tudja meddig torlódott be az egész… - nem akartam részletezni az imént hallottakat a rádióban, így is elég volt, hogy magamban emésszem a dolgot.

Hát, még ha a barátnőm is megtudja, holnap az egész suli ezen fog csámcsogni, nem kell belőle az első adag, hogy juj, hát én ott lakom a közelben.