"Nézem a szökőkút fagyott vizét, és tudom, hogy egyszer majd újra csobogni fog, aztán ismét befagy, és később megint csobog. Így van ez a szívünkkel is: az is az időnek engedelmeskedik, és soha nem áll meg örökre."
Hatalom, ez az, ami körüllengte a környéket, félelmetes kipárolgások és baljóslatú szelek tartották uralmuk alatt az itt élő hegyi nomádok ténykedéseit minden egyes nap. Ma is akár csak az ezelőtti néhány hétben, a Nagyúr kilovagolt, hogy megnézze minden rendben van-e az ültetvényein. Erős testalkatú csata ménjén csak úgy hullámoztak az izmok, ahogyan haladt. Gazdája dölyfösen pöffeszkedett a nyeregben. Rég volt már az - az idő, amikor Ő még félt valaha is valamitől. Azóta eljárt felette az idő, aggastyán kora ellenére fiatalos megjelenésével nyűgözte le egy ideig az Úrhölgyek szíveit, s fellebbentette szoknyáikat.
