Angyali Harcos - 4. fejezet

4.fejezet

Hátra arcot vettem. Nem hiányzott ez nekem. Őszintén szólva kezdett elegem lenni a pár napja kezdődött női dömpingből. Gondolom, más már rég csóválta volna a farkát örömében, de én valahogy nem vagyok oda az ilyesmiért. Mi volt a kezében? Persze, hogy a ruháim többi része… Visszaléptem a fürdőbe, becsuktam az ajtót, és fojtott káromkodásba kezdtem. Legalább egy kerámia szappantartót morzsoltam porrá a tenyeremben. Fel-alá járkáltam a fürdőben.

- Ejnye! Így kikelni magadból, ha meglátod a jó öreg Aphroditét, azt hittem örülni fogsz nekem.

- Nem! – Emeltem rá a tekintetemet, de a járkálást nem bírtam abbahagyni.

- De hát pusztán jóindulatból jöttem – méltatlankodott a szerelmi hódítás legszebb angyala.

- De nem! – Úgy éreztem, hogy egy beakadt CD vagyok, aki épp ennél a pillanatnál állt le.

- Pedig azt se tudod miért jöttem…

- De!- Elindult felém. Szép lassan elkezdtem hátrálni.

- Akkor mi a gond? – Emelte rám szép rózsaszín íriszét. Szokatlanul nyugodtnak tűnt, és ez nagyon nem tetszett.

- Pár száz év múlva vártalak… - szűrtem a fogaim között.Vagy reméltem soha többé nem kell, lássalak.

Hangos, tenyérbe mászó kacaj lett a jutalmam. Neki ütköztem a hideg kőnek, éreztem, ahogy körül ölel az egész lénye, pedig koránt sem ölelt át, jó két karnyújtásnyira volt tőlem még ahhoz.

- Csak, meg akarok bizonyosodni róla, hogy jó kezekben van a képességem…

A szívem majd kiugrott a helyéről. Éreztem, ahogy az apró izzadságcseppek leszáguldanak a halántékomtól, az arccsontomig, hogy az útját megszakítva átessen a trikómra.

- E felől nem lehet semmi kétséged… - Nem bírtam a szemébe nézni, az orromat ellepte egy kellemes illat, az egyetlen illat amelyet Aphrodite nagyon tudott használni és mások ellen fordítani. A vágyak illata, amit ha megérzek egy nőn, addig nem tágítok, amíg véghez nem viszem azt, amit akarok. Egyszer már eljátszotta ezt velem, még Atlantisz idejében…

- Remek képességet kaptál tőlem, csodás szerető vagy, de lássuk, hogy bírsz el majd ezzel…

Közelebb lépett hozzám és végig húzta az ujjait a csípőmön. Halkan nyeltem egyet, elkaptam a kezét és félre löktem. Ebben a pillanatban át száguldott rajtam valami, ami az agyam hátsó zugából indult, le egészen a gerincemen át, végig bizsergett az egész testem, az ágyékom pedig megremegett.

- Ahhh… mmm…–suttogtam halkan. A törölközőt levettem a vállamról és magam elé kapva dühösen pillantottam rá. – Ehhez nem volt jogod! Mégis mit képzelsz?! Mi volt ez? – Eltoltam magam elől, és láttam a diadalt a tekintetében.

- Ne is tagadd! Hiányzik már valami az életedből – suttogta negédesen, és hallottam, ahogy leteszi a mosdóra a ruháimat.  – Egyébként, még sosem volt képes senki ellen állni a kísértésnek, főleg ennek az ajándéknak. Szerintem, te nem is a nőket szereted… –töprengett el a szerelem angyala. Nem volt igaza, tudta jól ő is, de meg volt bántódva.

- Ehhez, semmi közöd. Ne játszadozz, inkább mondd, el mit keresel itt. Túl sok régi arc tűnik fel mostanság körülöttem… Ha nem haragszol… Most várj meg kint!

- Emlékezz a jóslatra! – lehelte lágyan.

Nagyszerű!Milyen jóslatra, mi?

Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, sebesen távozott is a szobából. Így legalább nem kellett magam előtt bevágnom a fürdő ajtaját. Öltözés közben szemügyre vettem az Aphrodite-től kapott ruhákat. Hogyne… rózsaszín póló a hátulján Playboy felirattal… Igen… Meg egy fekete nadrág, ez legalább ízléses, a pólót a kezemben tartva siettem ki az irodából. Magamhoz vettem a telefont, és a kocsi kulcsot az íróasztalról útnak indultam, de előtte firkantottam pár sort a testvéremnek.

A parkolóba robogtam, hogy kocsiba szállhassak és minél hamarabb itt hagyhassam a várost. Úgy éreztem, nem itt kell keresnem, amire szükségem van. Otthon két sporttáskát pakoltam meg a fegyverekkel, a katanámat pedig bársonyba csomagolva tettem az egyik táska tetejére. Egy harmadik sporttáskába bedobtam néhány váltás ruhát, majd magamhoz vettem 3 mobilt és némi kézpénzt a kártyáimmal. Nagyjából fél óra múlva már a terepjárómban ültem.

-Halló? – Kaptam fel a telefonom. Az autóban sötét volt, így csak a mobilom világított.

- Mégis hova mész? Itt hagytál mindenféle magyarázat nélkül!!! – sipította egy hang a telefonban. Már épp Budán tartottam, a Savoya parknál. Éjfél volt, így bátran bele tapostam a gázba.

- Néha az agyamra mész! – Vágtam félbe a megállíthatatlan szóáradatot. Lenyomtam a telefont és ki is kapcsoltam.

-          Állj meg! Ott ahol vagy! Oda megyek! – hallatszott az affektáló hangja a mentális kapcson keresztül.

-          Eszedbe ne jusson! – idegesen mennydörögtem. Éreztem, ahogyan összerogy a bőrfotelében.  Én meg félre álltam és az orrnyergemet masszírozva dőltem hátra az ülésben. Sóhajtva vettem egy levegőt és lehunytam a szemem. Bontani készültem a kapcsolatot, még ha csak ideiglenesen is. Így, nem tudja, hogy hol vagyok, és csak én tudom megnyitni újra a testvéri kötelékünket.

Éreztem, ahogyan hevesen tiltakozik az ellen, amit teszek, de végül az akarata fáradtan ernyedt el, ahogyan a teste is. Verítékben úszva csuklott össze az irodájában, a kanapén. Ez volt az utolsó kép, amit látni és érezni engedtem magamnak. Nem szoktuk ezt sűrűn használni, mert ő kifárad, engem pedig nem igazán érdekelnek a bevásárlási mizériái. Éhesen pillantottam ki az ablakon. Beindítottam a motort és most már jóval lassabban haladtam tovább. Meg kellett állnom egy benzinkútnál valahol Velence környékén, ám a városból kiérve ismét rákapcsoltam. Székesfehérvár után rossz előérzetem támadt, így lassabban, haladtam tovább a hetes úton. Szabadbattyán környékén fogott el egy különös érzés. A városból ki érve, a Kőszárhegyhez vezető út felénél megálltam,és még láttam a város fényeit, azt a néhány lámpát.

Leparkoltam az út szélénél, kiszálltam az autóból még, és még láttam, ahogyan az autó fényszóróinak köréből valami megmoccan és eltűnik a sötétben. Megcsapott a vér fémes szaga. Halkan becsuktam az ajtót és elindultam abba az irányba, amelyben még láttam mozogni azt a valamit, a kukoricatáblák között. Kiterjesztettem az érzékeimet, és éreztem, hogy egy megroncsolt test fekszik valahol nem messze előttem. Az a fájdalom, ami körüljárta, hirtelen mellbevágott. Megtántorodtam, de mégis tovább haladtam. Elviselhetetlen volt a fájdalom. Csak, most tudatosult bennem, hogy fegyvert sem hoztam magammal, minden a kocsimban maradt.  Tanácstalanul álltam meg nem messze az autómtól és nagyjából ugyan ennyi távolságra attól a szenvedő valamitől, ami nem állat volt, éreztem a méretőből. Úgy döntöttem, előbb megnézem, hogy mi van azzal a valamivel. Sietősre fogtam a dolgot és két szempillantás alatt, már ott térdeltem fölötte. Hatalmas rongy kupac, ami fel-lemozgott, és hörgött. Letérdeltem mellé. Óvatosan a kupac felé nyúltam, de hirtelen lökés taszított a levegőbe, jó magasan a földtől. A levegő hirtelen bennem akadt, és időm se volt arra, hogy az oldalról érkező támadást kivédjem. Belém rúgtak, oldalról néhányat pördültem a magasban mire betájoltam magamat. Megfordultam és huppanva térdre érkeztem a földre. A két kezemmel megtámaszkodtam azon a néhány letarolt kukoricán. Láttam, ahogy az alakot körülöleli a tűz, oldalról pedig a pokolkutyák acsargását hallottam. Levegőt se tudtam venni, úgy rohantak nekem az állatok. A földön hemperegtünk, kettő a karomat feszítette ki, és volt, amelyik a mellkasomon állva fröcsögte bűzös leheletét a képembe.

A tekintetem fel izzott, vettem egy mély levegőt és fellángolt az erőm is. Nyüszítve engedték el a karomat tartó kutyák a kezemet, még mindig a földön feküdtem, de már szabad kezekkel. A következő pillanatban fájdalmas vonyítás hasított az éjszakába. Felkeltem, kezemben a mellkasomon támaszkodott kutya szívével, beterítve az ocsmány fekete vérével. A kutyák körülöttem kőröztek, a tekintetem parázslott. Dühös voltam, a pokol kutyák pedig vicsorogva figyelték a következő lépésemet. A nőstény panaszosan felordított, majd a következő pillanatban a gerincét törve fetrengett a meghalt falkavezére mellett. Már csak hárman voltak.

Lehunytam a szememet és vettem egy mély levegőt. A jobb kezemet az ég felé nyújtva, nyitott tenyérrel, álltam. Parázslott a levegő, majd a következő pillanatban lefordított tenyérrel, érintettem a földet. Mindenki, aki körülöttem állt, elenyészett, a közeledő alak pedig összeroskadt.

- Egek! Ha tudtam, volna, hogy te jössz… Nem uszítom rád a kutyákat! – Vért köhögve, s hason fekve pislogott fel rám a földön fekvő alak.

- Reyes… - nyújtottam felé a kezemet. - … Nem mondták még, hogy kicsit túlságosan elhamarkodottan véded a határaidat? – Néztem rá döbbent tekintettel.  Hófehér vállig érő haja volt, szemei ezüstszín íriszekkelölelték körbe annak bogarát. Felhúztam a földről majd a hóna alá nyúltam, és támogatva indultunk el az autóm felé.

- Tudod, érezték az őrszemek, hogy Velence környékére egy vámpír tévedt. Székesfehérváron meg elvesztették a nyomát a kutyák, viszont egy nagyhatalmú lényt éreztünk csak kijönni a városból. – Tűnődve pillantott rám a Megye őr. Mogorván fordítottam a tekintetemet Fehérvár irányába. – Oka volt, hogy rang rejtve jöttél el a városból ugye, testvér?  - Féloldalasan rám pillantott én pedig, bólintással válaszoltam a kérdésére.

Megtámasztottam a kocsinak, és a csomagtartóhoz indultam, hogy leváltsam a ruháimat.

- Tudod, azt rebesgetik, hogy ide küldték Raphaelt. Valami gond van igaz? – faggatott tovább a klán társam.

- Csak tartsd titokban, hogy erre jártam – pillantottam ki a csomagtérből Reyes felé, jelezve, hogy nem óhajtok többet mondani a dologról.

Kipakoltam a ruháimat a motorháztetőre. Oda léptem hozzá és vizsgálgatva tekintettem végig rajta. Csúnyán megsebesítettem, félő volt, hogy belehal. De ahhoz képest elég jól bírta a gyűrődést.

- Ne, mozdulj! – figyelmeztettem. A két tenyeremet hozzá érintettem a mellkasához, és egy apróbb energia löketet küldtem neki, amitől hamarosan erőre fog kapni.

- Sötét árnyak gyülekeznek fölötted, testvér. Hamarosan itt a klán gyűlés ideje, sietned kell… - lehelte halkan Reyes, majd a föld felé indult, de még időben elkaptam az összeeső testet.

A kocsi mögül előbukkant két alak. Driádok, akik igazán tiszta lelkű lények, a fák és a természet őrei, manapság csak kisebb ligetekben bukkanhatnak rájuk az emberek, ha hagyják.. Rájuk bíztam Reyest, amíg átöltöztem. Nagyjából eltüntettem magamról a vért, aztán később ráérek megállni valahol, hogy rendesen, megtisztálkodhassak. Beszálltam az autómba, áthajtottam Polgárdin, majd a hetvenegyes út felé elkanyarodtam Akarattya felé, és a Balatoni úton haladtam tovább.

Balatonfüred határánál álltam meg ismét. Kiszálltam az autómból, hogy pihenjek, és gondolkodhassak. Gyönyörű volt a napfelkelte, narancssárgán tükröződött a tó felszínén. Csopak határában a szürke marhák egykedvűen ébredeztek. Átsétáltam a kihalt úton, majd átugrottam a karámot, és felálltam a vékony kerítésre. Összefont karokkal szemléltem a helyet. Ez a táj még oly békés volt, pedig sokat fog veszíteni a természet, ahogy sokasodik az emberiség. Lassan egyre kevesebb lesz ezekből az apróbb természeti csodákból. Talán… talán, jobban tettük volna, akkor, azon a napon, ha ott maradunk szem előtt, hogy ügyeljünk rájuk…

Riadtan indultak meg az állatok a szemem előtt a szélrózsa minden irányába. Ismét mérges voltam, és ezt megérezték, valamint a közelgő halál szagát is.

- Solomon, megspórolhattad volna az utat, ha már rögtön az elején beszállsz az autómba… - szúrtam neki foghegyről.

- Mester! – fél térdre ereszkedett előttem, a fejét pedig lehajtotta.

- Most, pedig halljam, hogy mit sikerült kiderítened! - parancsoltam, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha az égből pásztázhatnám végig a területet, és kiterjeszthetném az erőmet…

- Folyton mozgásban vannak vele, senkit sem lehet elérni az enyéim közül. De van egy emberem, aki hasznos lehet a számodra. Még az elején sikerült mellé adnom, egy tündét. Pont az ilyen lányok az esete… - Vigyorogva nyalta meg az ajkát, én pedig szenvtelenül pillantottam rá. Csak kapjam a kezeim közé.  – Ő látja el és vigyáz rá.

- Nagyszerű! – Csaptam össze a tenyeremet és elrugaszkodtam. Puhán értem földet, majd a kocsihoz vettem az irányt. Ideje volt megszállnom valahol és pihennem egy kicsit. Füred másik végére érve egy Hotelben vettem ki két szobát, magamnak és a szolgámnak.  

Egy kiadós fürdés után rögvest az ágyon foglaltam helyet. Hanyatt fekve pillantottam a plafonra.

Be sem takaróztam, élveztem, ahogy a lég kondi kellemesen árasztotta magából hűvöset. Libabőrős lettem. Megfordultam, s azon nyomban elnyomott az álom.

Kellemes, lágy illat terjengett körülöttem. Egy hófehér szobában voltam, egy ágyon feküdtem kikötözetve, mégis lágy dallamot vitt a szellő odabenn. Fel akartam kelni, mégsem ment. Túl erősen oda voltam kötözve, rángattam a béklyóimat, és fájt… Úgy éreztem, hogy csapdába estem. Fel akartam égetni az ágyat, de nem ment. Nem tudtam használni az erőmet. Kétségbe esetten vergődtem, majd egy gyengéd kéz érintette meg a homlokomat. Gyanakodva mértem végig, miközben gyengéden cirógatta a mellkasom. Követtem a tekintetemmel az útját, és ekkor vettem észre, hogy nincs rajtam semmi! Alig hallhatóan nyeltem egyet. Feszülten vártam, hogy mi fog történni. Igen! A következő pillanatban már az ölemen ücsörgött. Bájos, fekete haj keretezte az arcát. Gyermekien ártatlan arca pajkos mosolyra húzódott, ahogy kéjes tekintettel végig mért. Lehunytam a szemem, és már vártam, hogy valami jó történjen ez után a pokoli nap után. Mosolyogva a háta mögé nyúlt, miközben a csípőjével ingerelt. Bódultan figyeltem minden mozdulatát, a kecses melleit, a fehér fátyol alól elő villanó köldökét.

Éles fájdalom hasított a mellkasomba. Az iménticsábítóm kacagva emelte rám a tekintetét, s kezében a még dobogó szívemet tartva suttogott. Vergődni kezdtem, de először nem értettem mi történik velem.” Haldoklom, érzem.  Fáj!”

- Nem értelek… - suttogtam. Arca vészjósló mosolyba fulladt, változott az arca. Felfedte igazi valóját, és nem volt más, mint egy ocsmány boszorkány, sucubbus…

Felordítottam, és a kép változott magam előtt. Hosszú, fehér vászonnadrágban álltam egy sötét szobában, a sarokban pedig AZ a lány sírt. Oda siettem mellé, letérdeltem és miután átöleltem, halkan suttogott, de eleinte nem értettem majd egyre tisztábbá vált a hangja.

Kapcsolatod ködén, fájdalomra lelsz,

Szabadságod korlátozva lesz

Parancsok rabjává válhatsz

S te az övé vagy midőn Ő neked teremtetett.

Keresd a jelet, s tépd le rabigád, ha mered.

A törékeny test zokogva ölelt át. Az arcát a nyakamba fúrta, átéreztem a fájdalmát, ahogy kétségbeesetten a hátamon levő tetoválásomba mar.

- Jönnek, megint! Siess, kérlek!

- Várj! Mi a neved?! – kiáltottam utána.

- A nevem… - A hangja elhalt, ajkai tátogtak, és végül ismét nem értettem, hogy mit mond. Végig simított a nyakamon, a tetoválásomon, a karomon, és még utoljára megszorítottam a kecses kezét. Szomorúan ment el, és lehajtott fejjel álltam a szobában. A kezem még mindig nyújtottam felé, vártam, hiányzott. Zuhanok!